Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Gyerekpornó miatt tartottak házkutatást egy korábbi német válogatott futballistánál

2019.09.03. 22:38

A korábbi német válogatott futballistát, Christoph Metzeldert azzal vádolják, hogy gyerekpornográfia terjesztésében vett részt.  A 38 éves férfinél már házkutatást is tartottak a Bild című lap szerint.

A vádemelést egyelőre nem erősítette meg a hamburgi ügyészség, de azt elismerték, hogy nyomozás folyik Metzelder ellen. A gyanú szerint gyerekpornográf képek terjesztésében vett részt. A Zeitung úgy tudja, hogy az egykori játékost munkahelyéről, a hennefi sportiskolából vitték el a rendőrök, a mobiltelefonját is lefoglalták, majd később otthonából a számítógépét is elvitték.

Christoph Metzelder
Christoph Metzelder
Fotó: Patrik Stollarz / AFP

Az exfutballistát egy vele korábban kapcsolatban lévő nő információi alapján gyanúsították meg. A nő 15 fotót mutatott be, amelyeket állítólag Metzelder küldött neki WhatsAppon. 

Metzelder hátvédként játszott a Borussia Dortmundban, a Real Madriban és Schalkéban is. Nyert spanyol és német bajnokságot is, 2002-ben a Bajnokok Ligája döntőjében is szerepelt. A német válogatottal ezüstérmet szerzett világ- és Európa-bajnokságon is, 2002-ben és 2008-ban. Karrierjét 2013-ban zárta le.

(via n-tv.de)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport