Sergio Ramos megcélozza a 200. válogatottságot
Sergio Ramos vasárnap 167. alkalommal lépett pályára a spanyol labdarúgó-válogatottban, így beérte a honfitársai között eddig egyedüli rekorder Iker Casillast.
Ramos a kezdőcsapat tagja volt Gijónban, ahol a spanyolok az egyformán duplázó Rodrigo és Paco Alcacer találataival 4-0-ra legyőzték a Feröert az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. A Real Madrid 33 éves védőjét a 84. percben cserélték le, a közönség felállva tapsolta meg.
"Nagyon fontos állomás számomra, hogy beértem a futballtörténelem legjobb kapusát. Nehéz volt, de szerencsére fiatalon bemutatkozhattam a nemzeti csapatban, a szövetségi kapitányok bíztak bennem, miközben elkerültek a sérülések" - nyilatkozta Sergio Ramos.
Reményei szerint még sok éven át lesz lehetősége a válogatottban szerepelni. Azt is mondta, hogy megcélozza a 200. válogatottságot. Ez akár két és fél év alatt összejöhet, ha nem sérül meg, vagy a mostanihoz hasonló formában lesz
Ramos 2005 márciusában mutatkozott be: a Kína elleni felkészülési összecsapás szünetében Carles Puyol cseréjeként lépett pályára.
Ramos 2010-ben világbajnokságot, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnokságot nyert, mindhárom tornán alapembernek számított. A válogatottban 21-szer volt eredményes, a mérlege pedig 125 győzelem, 22 döntetlen és 20 vereség.
Így néz ki most a válogatottsági örökrangsor:
- Ahmed Hasszan (egyiptomi) 184
- Mohamed Al-deaja (szaúdi) 178
- Claudio Suarez (mexikói) 177
- Gianlugi Buffon (olasz) 176
- Bader al-Mutawa (kuwaiti) és Ahmed Mubarak (ománi) 171
- Hoszam Hasszán (egyiptomi) 170
- Ivan Hurtado (ecuadori) 168
- Sergio Ramos és iker Casillas (spanyolok) 167
Mutawa és Mubarak egy évvel idősebb nála, ők jelenleg is aktívak, mindenki más már visszavonult a válogatottságtól.