Tekla
11 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Gera találkozása a magyar utánpótlással

D  YT20190812001
2019.09.11. 10:06

Második meccsén van túl az U21-es futballválogatott kispadján Gera Zoltán. A volt klasszis játékos első vezetőedzői megbízatása az utánpótláscsapat szövetségi kapitányi posztja, egyelőre kevés sikerben volt része: első meccsén 0-0-t játszottak Dániában, ami jó eredmény, de kedden 3-0-ra kikaptak Norvégiától Felcsúton. A 180 perc gól nélkül nem túl biztató.

A keddi barátságos meccsen a szünet 0-1 volt, aztán a norvégok bedarálták a magyarokat. 

Gera nem csak azt mondta el a lefújás után, mit látott, de azt is, mit mondott az öltözőben.

Ez a mérkőzés megmutatta, hogy még fejlődnünk kell ahhoz, hogy felnőjünk a nemzetközi szinthez, elsősorban sebességben volt jelentős lemaradásunk a norvégokkal szemben. Az első félidőben viszontláttam védekezésben, amit kértünk a játékosoktól, de a szünet után elveszítettük a szervezettségünket. A mérkőzés után elmondtam az öltözőben is: azt nem tudom elfogadni a futballistáktól, hogy hátrányban játszva szétessen a csapat játéka, a kompaktságunkat minden körülmények között meg kell őriznünk. Ma felvállaltunk egy nyíltabb játékot, a mérkőzés egyik tanulsága, hogy túl nagy lépést szerettünk volna tenni előre, ám egyelőre az alapokat kell letenni, és a védekezésünket úgy összerakni, hogy arra építkezni tudjunk a későbbiekben

- idézte az MLSZ weboldala a kapitányt.

Gera tavaly hagyta abba a futballt, nyáron nevezték ki az U21 padjára. Csapata a részben hazai rendezésű 2021-es korosztályos Európa-bajnokságra készül, aminek automatikus résztvevője, így idén és jövőre is csak barátságos meccseket játszik.

(Borítókép:  Gera Zoltán a labdarúgó U21-es válogatott újonnan kinevezett szövetségi vezetőedzője a csapat első edzésén a telki edzőközpontban 2019. augusztus 12-én. - fotó:  Illyés Tibor / MTI)