A legrosszabbkor képzelte magát cselkirálynak a Tottenham kapusa
Szombaton 2-1-re nyert a Tottenham a Southampton ellen, és még az eredménynél is nehezebb győzelem volt a tavalyi BL-döntős angol csapatnak a mérkőzés, köszönhetően a védő Serge Aurier korai kiállításának, majd a kapus Hugo Lloris rosszul elsülő magánakciójának.
A Tottenham ugyan már a 24. percben vezetést szerzett Tanguy Ndombele góljával, utána viszont gyorsan majdnem nagyon rosszra fordult a sorsuk: előbb a 31. percben Serge Aurier négy percen belül két sárga lapot összeszedve mehetett zuhanyozni, majd a 39. percben a Southampton ki is egyenlített.
Méghozzá Lloris hibájából, aki addig-addig húzta, hogy elrúgja a labdát, hogy saját magát keverte bajba. Danny Ings ugyanis váratlanul nagy sebességgel rontott a kapusra, aki egy sarkazós csellel akarta átverni a csatárt, sikertelenül. Ings talán számított is rá, hogy másfelé úgysem tud majd menekülni Lloris, ráadásul olyan gyorsan ott termett a kapus mellett, hogy még arra is volt ideje, hogy a passzzóna lezárása után még szerelni is tudja Llorist. Innen pedig már könnyű dolga volt, csak be kellett pöccintenie a labdát az üres kapuba.
Lloris szerencséjére négy perccel később Harry Kane betalált, visszaszerezve a vezetést – és mint később kiderült, megnyerve a meccset – a Tottenhamnek.