Vince
3 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Erősen kikaptunk a svédektől női fociban

2019.10.04. 23:12

Ötgólos vereséget szenvedett a magyar női futball-válogatott a svéd csapattól a miskolci Európa-bajnoki selejtezőn, írja az MTI. 

A beszámoló szerint ugyan bátran kezdtek a hazaiak, de a vezetést a vendég svédek szerezték meg a 13. percben. A magyarok ugyan ezután is kezdeményezőbbnek tűntek ellenfelüknél, de hiába: a védelmen ritkán jutottak át, amikor pedig mégis összejött nekik, akkor Lindahl védett bravúrosan.

Janogy két góljával az 51. percben már 3-0-ra vezettek a svédek, akik azt követően végig magabiztosan játszottak, és számos helyzetet alakítottak ki a fáradt magyarokkal szemben. A ráadás perceiben végül a svédek két újabb góllal zárták le a mérkőzést.

A magyar női válogatott legközelebb november 8-án Szlovákiában lép pályára: az Európa-bajnoki selejtezők kilenc csoportban zajlanak, a győztesek mellett pedig a három legjobb második jut ki a 2021-es bajnokságra. További hat második helyezett pedig pótselejtezőt játszik majd a maradék három helyért 2020 októberében. Magyarország az F csoport második fordulójában most nulla ponttal az utolsó helyen áll, Svédország, Izland, Szlovákia és Lettország után az ötödik.