Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Lovrencsics: Egy kissé lenéztek minket az Európa Ligában

D  YT20191107029
2019.11.08. 08:48

A csapatkapitány Lovrencsics Gergő annak ellenére nem számolgat a továbbjutásról, hogy csütörtökön a Ferencváros a vendég CSZKA Moszkvával játszott gól nélküli döntetlennel egy pontra megközelítette a második helyen álló Ludogorecet a labdarúgó Európa Liga negyedik fordulójában, írja az MTI.

„Egyelőre nem ez jár a fejemben. Tudjuk, mi történt, amikor az Espanyol elleni döntetlen után itthon fogadtuk a Ludogorecet. Engem most a vasárnapi, debreceni bajnoki mérkőzés érdekel, meg az, hogy Walesben győzzön a magyar válogatott és így kijusson a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra" – mondta Lovrencsics.

A 31 éves védő kifejtette, az a legfontosabb, hogy tapasztalatot szerezzenek európai kupákban , mert ezekből a mérkőzésekből lehet tanulni, amit a jövőben tud majd kamatoztatni a csapat, hogy lehetőleg minden évben főtáblán szerepelhessen. Hozzátette, a magyar bajnoki meccseken nem lehet felkészülni a nemzetközi meccsekre, mert a legtöbb rivális csak a védekezésre összpontosít, évi kilenc-tíz mérkőzés pedig kevés itthon arra, hogy megfelelő tapasztalatokat gyűjtsenek az európai szintre.

„Nagyon keményen megdolgoztunk ezért az öt pontért. Azt hiszem, a többi csapat kissé lenézett minket, kivéve a Ludogorecet. De az első meccsek tapasztalata után most érezhetően a CSZKA is óvatosabb volt, az első félidőben jóval kevesebbszer próbálkoztak letámadással, mert bebizonyítottuk kint, hogy ki tudjuk használni, ha kinyílnak" - értékelt Lovrencsics.

Szerinte egyértelműen a szakmai stábot dicséri, hogy a védekezés olyan szinten összeállt az elmúlt egy hónapban, hogy hét tétmeccsen csak három gólt kaptak, pedig játszottak kétszer az orosz csapattal, az OTP Bank Liga első két helyezettjével és két fővárosi riválissal is.

Dibusz Dénes arról beszélt, hogy Sigér Dávid sérülése miatt kisebb szerkezeti változtatást kellett végrehajtani, de a középpályán őt helyettesítő Michal Skvarka szerinte kitűnően futballozott, sok jó megmozdulása volt.

„Alul-felül, jobb és bal oldalt, bárhol aláírtam volna, hogy négy pontot szerzünk a CSZKA ellen" – jelentette ki a válogatott kapus-

Dibusz szerint azt nem lehet előre megmondani, jól jártak-e azzal, hogy következő EL-ellenfelük, az Espanyol már továbbjutott a csoportból, mert lehet a barcelonaiak inkább a spanyol bajnokságra koncentrálnak majd, de lehet, felszabadítja őket ez a siker. Könnyű mérkőzésre semmiképpen sem számít, mert az Espanyol bebizonyította, ő a legjobb ebben a négyesben.

Botka Endre reálisnak nevezte a gól nélküli döntetlent. A védő úgy vélte, a végére kissé elfáradtak, ami érthető a kettős terhelés miatt, de szerinte így sem nehezedett kibírhatatlan nyomás a csapatra.

Az EL H csoportjából a tízpontos Espanyol már a 32 közé lépett, a második továbbjutó helyért a Ferencváros a Ludogoreccel harcol, a bolgár bajnok eddig hat, a magyar öt pontot gyűjtött. A négyes sereghajtója a CSZKA Moszkva, amely első pontját szerezte a Groupama Arénában.

Borítókép: Fedor Csalov, az orosz csapat játékosa kapura lő a ferencvárosi Dibusz Dénes mellett a labdarúgó Európa-liga csoportkörében játszott Ferencváros - CSZKA Moszkva mérkőzésen a fővárosi Groupama Arénában 2019. november 7-én. Ferencváros - CSZKA Moszkva 0-0. MTI/Illyés Tibor