Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

34 éve várt győzelmet érhetünk el Walesben

HUSZ1469
2019.11.18. 14:53
Két bravúrja miatt van még versenyben a magyar futballválogatott, de ha nem jön egy harmadik, akkor egyenes ágon nem juthat ki a 2020-as, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra. Walesben, kedd este minden kiderül.

A labdarúgó-Eb-selejtezőkben a miénk az egyetlen olyan csoport, amelyikben még három nemzetnek van reális esélye a továbbjutásra, miközben egy hely már elkelt. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a jelenlegi negyedik is révbe érhet, míg a második is lehet negyedik.

aaa

A második, továbbjutó pozíció pillanatnyilag a miénk, de rajtunk csak a siker segít. Kell az ötödik győzelem, míg Wales és Szlovákia néggyel is elérheti az Eb-t.

Amíg Marco Rossi csapata Cardiffban játszik, Szlovákia Azerbajdzsánt fogadja Nagyszombatban, de rajtuk a győzelem nem segít, azért is drukkolnak, hogy Walesben döntetlen legyen, előttük az nyitja meg az utat.

Magyarország az egyetlen ország, amelyik a negyedik kalapból érkezve még reális eséllyel küzd, hogy ott lehessen a kontinens elitjének 24 országában. Az előző kijutásra harminc évet kellet várni – 1986-ban voltunk vb-n, 1972-ben Eb-n –, ha most nem maradnánk le, igen komoly teljesítmény lenne, mert az osztrákok és csehek tudtak ismételni, és válogatott szinten velük tudnánk tartani a lépést.

Wales is ismételne egyébként, ők a legutóbbi Eb-n újoncként egyenesen a legjobb négyig jutottak, a mieinket a 16 között búcsúztató belgákat verték meg az elődöntőért. 

A Wales elleni meccsen két, nagyon hosszú ideje tartó rossz sorozatot kellene megszakítani a válogatottnak.

Nyáron már úgy látszott, Wales kiszáll a versenyből, de nem kaptak ki Pozsonyban, fogtak egy pontot Cardiffban a vb-második horvátokkal szemben, és szombat este már az első félidőben elintézték Azerbajdzsánt.

De mi is a ez a két sorozat?

  • Egy, a sorsolásnál előttünk álló csapatot kellene megverni idegenben. 1985 óta nem sikerült mindez.
  • Illetve el kellene venni hat pontot egy nálunk a sorsoláskor jobban rangsorolt csapattól. Ha visszalapozunk, akkor is az 1985-ös a helyes évszám.

A megoldás pedig: Ausztria.

A mexikói vb-selejtező előtt az osztrákok jöttek az első kalapból, velük kezdtük a sorozatot, a félidei 0-1 után sikerült a fordítás, és 3-1-re nyertünk. Kint Kiprich nagy játékával, Détári lövőcseles góljával lett 3-0, és meg is lett a kijutás. A futballmúlt ilyen szemszögből való kezelése rá is világít arra, miért nem sikerült utána kijutni egyszer sem, és miért láttunk évtizedeken át csak botladozást.

Sokáig az sem sikerült, hogy az utolsó pillanatig versenyben maradjunk. A 1997-es vb-pótselejtező idején az utolsó meccsen a győzelem nem jött össze Helsinkiben, de egy szöglet után az ide-oda pattogó labda – legalább négy finnt érintve – végül bekerült a kapuba az utolsó percben. Nyerni akkor sem sikerült, de az 1-1 elég volt. A pótselejtezőn jött a jugoszlávok elleni kivégzés, és 1-12-es összesítéssel a kiesés.

Vb-selejtezőn utána sem volt igazi sansz, bár egy bukaresti győzelem a 2014-es selejtezőben sokat segített volna. Aztán jött az amszterdami 1-8. Ha azt a meccset megnyerjük, minimális esély lett volna, ezért is vállalt nagy kockázatot Egervári.

Az első Eb-létszámemelésnek – nyolcról tizenhatra nőtt a részt vevő nemzetek száma 1996-ban – viszont kétségtelenül jótékony hatásai voltak.

2003-ban Rigába úgy ment a csapat, hogy egy győzelemmel nagy lépést tehet a kijutás felé, de nagy bukás lett belőle. 3-1-es vereség, szinte valamennyi játékos rémálmaiban jön vissza az a meccs. Mert egy gyengébb csapat ellen sikerült helytelen taktikával játszani. A döntetlen sem lett volna rossz eredmény, ehelyett a lettek nyertek. (Később történetükben először és azóta is utoljára ott voltak az Eb-n.)

2011-ben csillant fel újra az esély a svédek legyőzése (2-1, Szabics és Rudolf a két gólszerző), valamint a Moldova elleni idegenbeli győzelem (2-0) után. A finneket azonban nem tudtuk verni (0-0), igaz, az is kevés lett volna, mert a svédek az utolsó két meccsüket megnyerték.

2015-ben a finnek elleni dupla siker (kétszer 1-0) volt a kulcs, de az északírekkel szemben elmaradt a győzelem, mert jött az egyenlítés az utolsó percben. Ha az a belfasti siker megvan, a legjobb harmadik hely is megvan – az akkori kiírás szerint az közvetlen kijutást biztosított –, igaz, akkor nem jött volna az oslói győzelem a pótselejtezőn.

A norvégok elleni 1-0 a magyar futball legnagyobb teljesítménye volt a közelmúltban.

Most is valami hasonló kellene, de a képet árnyalja, hogy négy éve komoly meccset sem nyertünk idegenben, a letteket ugyan megvertük 2016 októberben még Bernd Storckkal, de a Nemzetek Ligájában elmaradt az idegenbeli siker, már Rossival. Pedig a görögök, finnek és észtek voltak velünk azonos csoportban, vagyis velünk egy súlycsoportban lévő válogatott otthonából sem tudtunk győztesen távozni.

A futball viszont attól szép, hogy a sorozatok nem tartanak örökké. Ha azt gondolnánk, hogy amikor a futballunkat jobbnak mondták és gondolták, sokkal jobb volt a helyzet, alaposan tévednénk. 1973-ban a svédeket meg kellett volna verni, de csak 3-3 lett a Népstadionban, így a svédek mehettek a vb-re. 1969-ben pedig a csehszlovákok elleni volt egy mindent eldöntő meccs, katasztrofális végeredménnyel. Persze, ne legyünk igazságtalanok, 1978 és 1982 előtt sikerült hozni a fontos meccseket, aminek meg is lett az eredménye, a vb-részvétel. Ahogy 1986-ban is.

Cardiffban tehát egy harmincnégy éve várt győzelmet érhetünk el.

(Borítókép: A Puskás Aréna nyitómeccsén a magyar csapat és szurkolói 2019. november 15-én. Fotó: Huszti István / Index)

Ne maradjon le semmiről!