Zsuzsanna
-1 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Orbán megfejtette a sportot: akadémiai rendszer kell

2019.11.22. 09:24

Sportakadémiai rendszer létrehozásáról döntött a kormány, a határozat meg is jelent a Magyar Közlönyben. A téma felelőse Kásler Miklós lesz - vette észre a 444.

közlöny.png

A sportakadémiai rendszer elősegíti a minőségi élutánpótlás-nevelést megalapozó tehetséggondozást, sportszakmai felkészítést, versenyeztetést.

Azért érdekes ez, mert a futballban már legalább 19 akadémia van, a belga átvilágító cég szerint négy az átlagosnál is rosszabbul működik. Tőlük akár az akadémiai elnevezést is meg lehetne vonni, mert nem tisztázott, miért nevezik úgy magukat.

Lehet, hogy éppen erre irányul a kormány szándéka, egy akadémiai licenc létrehozására. Már most is van egyébként kiemelt akadémiai bajnokság futballban a nyolc legjobb csapatnak, de ennek hatékonysága sem bizonyított. Sőt, az auditáló cég azt állapította meg, hogy az egyéni képzés, ami felé halad a világ, nálunk nem hogy nem fejlődött, hanem még vissza is esett az elmúlt években. 

Épp szerdán írtunk arról, hogy az akadémiák nincsenek teljesítménykényszerben, ha alulteljesítenek, akkor is állami pénzt kapnak.

Kosárlabdában és kézilabdában is van már egy-egy nemzeti akadémia, előbbi sportágban Pécsen, utóbbiban Balatonbogláron, de várhatóan az összes nagyobb klubnak létre kell hozni a saját maga utánpótlás bázisát, hogy érdemi versenyeztetésről lehessen beszélni.

Egyelőre erről a három sportágról van szó, a többiről nincs.