Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Reményt ad, hogy ha a fiamat nem is, de valakit máshol felismernek

0 RgP1kL4Rjpeg
2019.12.01. 17:31 Módosítva: 2019.12.01. 18:44
Az AS Románál a klub közösségimédia-felületeit nem csupán a szurkolók szórakoztatására merik használni, hanem olyan súlyos társadalmi problémákra is felhívják rajta a figyelmet, mint az eltűnt gyermekek ügye. A kampányuk kezdete óta már öt gyermekre találtak rá a szülei, aminek a csapat igazgatója jobban örül, mint egy győzelemnek a pályán.

31 évvel ezelőtt, 1988. szeptember 10-én a 15 éves Lee Darren Boxell egy barátjával találkozott Dél-London Sutton nevű városrészében, ahol a szombat délelőttjüket kirakatok nézegetésével ütötték el. Nagyjából délután egy óra körül válhattak el egymástól, amikor Lee az mondta, lehet, hogy kinéz a Selhurst Parkba, ahol aznap a Charlton Athletic és a Millwall FC játszottak egymással. Leet utoljára a stadion és a Sutton High Street között látták egy bevásárlóközpontnál, majd rejtélyesen eltűnt, a délután háromkor kezdődő meccsen már nyoma sem volt.

Lee eltűnése négyszer is szerepelt a BBC Crimewatch című, megoldatlan bűnügyeket bemutató sorozatában, azonban több ezer órányi rendőrségi nyomozás és egy temető feltárása után sem bukkantak a fiú nyomára. Lee édesapja, Peter Boxell korábban azt mondta, hogy az életük valóságos rémálommá változott a fiuk eltűnése óta, azonban idén nyáron egy nem várt helyről kaptak további segítséget a három évtizede történt tragédia feldolgozásához, írja a BBC.

Mire jó 16 millió követő?

Az AS Roma a labdarúgás világában már korábban is úttörőnek számított az ötletes, meghökkentő, és nem hétköznapi közösségi médiás kampányaival, amit néhány hónapja egy jó ügy szolgálatába is állítottak. Amikor a nyáron a klub több új igazolást is bejelentett, a játékosokat bemutató videóban több száz eltűnt gyermek fotója is szerepelt a világ minden tájáról. Köztük volt Lee fotója is, és bár apja már belenyugodott, hogy fia nagy valószínűség szerint már nincs életben, a kampány hatására mégis több tucat Roma-szurkoló lépett vele kapcsolatba, és ajánlották fel neki a támogatásukat.

Nehéz ezt leírni, de úgy érzem, hogy nem vagyunk egyedül, és nem csak mi szenvedünk ettől. Ez reményt ad nekem, hogy ha a fiamat nem is, de valakit máshol felismernek, és újra a családjával lehet együtt

– mondta Peter Boxell az AS Roma kampányáról.

Kezdetben néhány szurkoló furcsállta, hogy a Roma miért köti össze az új játékos leigazolása okozta örömöt az ilyen tragikus sorsokkal, azonban a módszer nagyon is hatásosnak bizonyult. A gyermekvédelmei szervezetekkel közösen indított kampány segítségével

már öt eltűnt gyermekre találtak rá.

Amikor Mert Ceti és Davide Zappacosta érkezett a csapathoz, egy londoni lányt és egy belga fiút találtak meg a fotóik alapján. A Manchester Unitedből érkező Chris Smalling bemutatása után egy nyolcéves kenyai lány, Henrik Mihtarjan leigazolása után pedig egy 13 éves fiú került elő. Később egy 16 éves londoni lányt sikerült megtalálni, aki három videóban is szerepelt. A klubnak a különböző közösségi médiás felületein 16 millió követője van, az itt megosztott videókat pedig összesen kilencmillió alkalommal látták világszerte a szurkolók.

„Már egy gyerek megtalálása is remek, de öté már egyenesen hihetetlen. Teljesen lenyűgöző az ötlet, amiről álmodni sem mertem volna. Sok gyerek jár futballmeccsekre, így minden új módon érdemes felhívni a figyelmet az eltűnt gyerekekre” – mondta Boxell.

Rockrajongó igazgató

A kampányt Paul Rogers, az AS Roma digitális és közösségi médiával foglalkozó részlegének vezetője találta ki, aki elmondása szerint megszállottja lett a Soul Asylum nevű amerikai rock együttes 1993-as Runaway Train című számának, és az ahhoz készült videóklipnek, amiben szintén eltűnt fiatalok tűnnek fel, és ebből jött számára az ötlet.

Meglehetősen nagy közösségi médiás jelenlétet sikerült kiépítenünk, és amikor eljött a nyári átigazolási szezon, arra gondoltunk, hogy valami értelmeset is kezdhetnénk ezzel. A közösségi médiában a labdarúgás időnként meglehetősen mérgező, és azt gondoltunk, hogy lehetőségünk van azt csinálni, ami ennek a teljes ellentéte. Úgy éreztük, hogy ha egy gyereket sem találunk meg, mi akkor is szeretnénk felhívni a figyelmet erre az ügyre, és az eltűnt gyerekek felkutatását végző szervezetek munkájára

– mondta Rogers, aki megdöbbent azon, hogy a legtöbb márka megpróbálja magát távol tartani az ilyen érzékeny ügyektől, és nem akarják, hogy ez az ő nevükkel kapcsolódjon össze.

Paul Rogers
Paul Rogers
Fotó: as roma

Évente több mint 140 ezer gyermek tűnik el az Egyesült Királyságban. Az okok az otthoni és iskola problémáktól a mentális betegségeken át a szexuális kizsákmányolásig terjedhetnek. Az esetek döntő többségében az eltűnt gyerekek 24-28 órán belül előkerülnek, azonban az eltűnt gyerekek 1 százaléka még évekig, vagy akár soha sem kerül elő, mondta a Jo Youle, a Missing People nevű brit szervezet vezetője. Szerinte az AS Roma kampánya nagyon hasznos, és reméli, hogy még több klub fog csatlakozni ehhez.

Noha azt nem lehet kijelenti, hogy mind az öt eltűnt gyermeket az AS Roma kampányának köszönhetően sikerült megtalálni, de Rogers szerint már az nagy örömet okoz a klub irodáiban, hogy segítenek felhívni a figyelmet ere a problémára. Azonban amikor egy eltűnt gyereket sikerül megtalálni, csak kevés idejük van az örömre, mert minden videóból, és minden felületről el kell távolítaniuk a megtalált gyerek képét és adatait a személyiségi jogai védelme érdekében.

„Ez egy elégé nehéz munka, de emlékszem, hogy amikor az első telefonhívást kaptam az első megtalált lány után, az volt életem legjobb hívása. Jobban éreztem magam, mintha egy meccset, vagy akár a Bajnokok Ligáját nyertük volna meg.

Nem vagyok naiv, hogy az gondoljam, hogy az AS Roma most ezzel egyedül megváltoztatja a világot, de azt hiszem, hogy a futballklubok együtt képesek lehetnek ezt elérni”

– mondta Rogers, aki az AS Roma előtt a Liverpool alkalmazottja volt. Bár nem szeretné megmondani más kluboknak, hogy mit tegyenek, és mit ne, de szerinte elképesztően erős üzenete lenne, ha az olyan klubok is csatlakoznának ehhez a kezdeményezéshez, mint a Barcelona, a Manchester United vagy a Liverpool.

Európában január 1-jén nyílik meg a téli átigazolási ablak, ami után az ellenfelek szurkolói is csak remélhetik, hogy az AS Roma minél több új igazolást fog bejelenteni. Rájuk is fér az erősítés, a második helyen álló Intertől pillanatnyilag 9 ponttal vannak lemaradva, de a városi rivális Lazio is előzi őket.

(Borítókép: Peter és Lee Boxell 1988-ban / Fotó: Peter Boxell)