Indult a Rodrigo-rakéta a Manchester Cityben

Újabb nagy kiütéssel nyert mérkőzést a Premier League-ben a Liverpool mögé zárkózni kívánó Manchester City, ami idegenben 4-1-re intézte el a Burnley-t. Amióta Pep Guardiola vezeti a csapatot, vagyis a 2016-17-es szezon kezdete óta ez volt a 36. győzelmük a bajnokságban, amin legalább háromgólos különbséggel nyertek. Ennél jobban senki nem szórta meg az ellenfeleket a PL-ben ez idő alatt.

A Manchester City nagyjából az első félidő felénél szerzett vezetést Gabriel Jesús góljával, a második félidő elején pedig már duplánál járt a brazil, aki a legutóbbi tizenegy gólját idegenben szerezte a Manchester Cityben. A folytatásban előbb Rodrigo Hernández, majd Rijad Mahrez találtak még be a Cityben, hogy aztán Robert Brady állítsa be a hazai szempontból 1-4-es végeredményt. Mahrez egyébként a kilencedik afrikai futballista lett, aki 50 találatig jutott a Premier League-ben.

Az öt gól közül a legszebb a harmadik volt: Rodrigo hatalmas bombája előtt viszonylag lassan épült fel a Manchester City támadása, egy baloldali beadás után elsőre kifejelte a labdát a Burnley, másodikra blokkolták a lövést, a lecsorgóra rástartoló Rodrigo ellen viszont már nem volt ellenszer. A bivalyerős lövésbe a kapus Nick Pope is csak belekapni tudott, de olyan erővel jött a labda.

A másik keddi mérkőzésen a Crystal Palace emberhátrányban gólt szerezve verte 1-0-ra a Bournemoutht.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59