Melegítés közben állíttatta ki magát a Napoli szerbje, csak röhögött rajta

Sorban kilencedik mérkőzésén nem tudott nyerni Carlo Ancelotti csapata, a Napoli, ami szombaton az Udinese otthonában ragadt be, és hiába kezdett el hajrázni a második félidőben, már hátrányban, a fordítás nem jött össze.

Az 1-1-es végeredményt hozó meccsen nem Kevin Lasagna és Piotr Zieliński góljai voltak a legérdekesebbek, egy olyan játékos alkotott maradandót, aki pályára sem lépett: a szerb Nikola Maksimović még melegítés közben állíttatta ki magát.

Maksimović a Napoli egyik szögleténél nem bírt magával a 79. percben, folyamatosan a partjelzőt vegzálta, valószínűleg nem túl kedves dolgokat mondva neki, mert a partjelző kérésére a bíró előbb egy sárgát, majd másodpercekkel később már egyből a piros lapot mutatta fel a szerbnek, aki nevetve távozott az eset helyszínéről.

A Napoli hiába kapkodta magát ezek után, nem tudta megfordítani a meccset, és csak a hetedik helyen állnak.

A forduló rangadóján a Lazio és a Juventus találkoztak, és bár a Juventus hamar vezetést szerzett Cristiano Ronaldo góljával, a Lazio még a szünet előtt kiegyenlített, majd Juan Cuadrado kiállítását kihasználva 3-1-re fordítottak. A Juventus szezonbeli első veresége után az Inter vezeti a Serie A-t.

Serie A, 15. forduló

  • Atalanta–Hellas Verona 3-2 (1-1)
  • Udinese–Napoli 1-1 (1-0)
  • később: Lazio–Juventus 3-1 (1-1)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59