Depay forgatja a kést a Manchester United szívében

Fantasztikus formában játszik a Lyon 25 éves holland válogatott csatára, Memphis Depay, aki a Nimes elleni pénteki bajnokin duplával járult hozzá csapata 4-0-s sikeréhez. Ráadásul nem is akármilyen gólokat szerzett Depay, aki csapata első két gólját lőtte:

az elsőt panenkázva szerezte büntetőből, a másodikat pedig távolról vágta be a bal alsóba.

Íme az első gól.

És a második.

Fontos persze hozzátenni, hogy a Lyon az 5. perctől sima, a 40. perctől pedig kettős emberelőnyben játszott, de ez nem von le sokat Depay egyéni megoldásainak az értékéből, és abból, hogy pazar formában játszik, hiszen a legutóbbi hat klubmeccsén hét gólt szerzett, a válogatottal együtt számolva az elmúlt tíz meccsen tíz találatnál tart, a szezonban pedig 16 meccsen 13 gólnál és 2 gólpassznál jár, ami alapján akár az eddigi legjobb idényét, a PSV-nél töltött 2014-15-ös szezont is reprodukálhatja, amikor 28 gólig jutott, igaz, 40 meccsen.

Ez volt az a szezon, ami után megvette a Manchester United, ott sokat is játszott első évében, de 45 meccsen csak 7 gólt szerzett, így egyre kevesebb lehetőséget kapott, 2016-ban, röviddel az érkezte után pedig el is adták a Lyonnak, ahol egyre jobb teljesítményt nyújt, és könnyen lehet, hogy rövidesen újabb egy nagyobb klubba kerül majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59