Vardy duplázott, tovább szárnyal a Leicester

Sorozatban nyolcadik győzelmét húzta be a tabellán második helyen álló Leicester City, miután 4-1-re nyert az Aston Villa vendégeként a Premier League 16. fordulójának vasárnapi játéknapján, így tovább növelte előnyét a szombaton a Manchester United ellen bukó Manchester City előtt.

Az Aston Villa számára olyannyira nem indult rosszul a találkozó, hogy a 11. percben már a vezetést is megszerezhették volna. Egy szép támadás végén El Ghazi kapott remek labdát középen, de a holland csatár az ötösről a felsőlécet találta telibe, így maradt a 0-0. Szűk tíz perccel később már Vardy villant meg a túloldalon: két védőt lehagyva érte be Iheanacho indítását, a kapust is elfektette, aztán még egyszer túljárt egyik üldözője eszén, mielőtt a kapuba lőtt volna.

A szünet előtt aztán a gólpasszt adó Iheanacho is betalált, így elég szorult helyzetbe került az Aston Villa, de még az első félidő hosszabbításában szépíteni tudtak Grealish góljával. A Leicester ugyanakkor nem lassított, a fordulás után nem sokkal belőtték a harmadikat is, a kegyelemdöfést pedig Vardy vitte be a 75. percben, beállítva ezzel a 4-1–es végeredményt.

A Southamptonnál ezúttal is betalált az előző négy bajnokiján is eredményes Danny Ings, a Newcastle azonban így is 2-1–re győzött a vendégek ellen. A Sheffield United szintén 2-1–re győzött a Norwich ellen, a Brighton pedig 2-2-es döntetlent játszott a Wolverhamptonnal, ami így már 11 meccs óta veretlen a bajnokságban – mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy ebből hatszor játszottak döntetlent.

Premier League, 16. forduló

  • Aston Villa-Leicester City 1-4 (1-2)
  • Newcastle United-Southampton 2-1 (0-0)
  • Norwich City-Sheffield United 1-2 (1-0)
  • Brighton-Wolverhampton Wanderers 2-2 (2-2)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59