Kiakadt a Napoli játékosa: csak én akarok itt futballozni?

Nem a legjobb napjait éli az olasz bajnokságban szereplő Napoli, mert az elnök nemrég összeveszett az edzővel és a játékosokkal, majd az edző büntetésből edzőtáborba kényszerítette a futballistáit a gyenge szereplés miatt. A klub állapotát jól átadta a hétvégi bajnokijuk egyik jelenete, amelynek főszereplője a portugál balhátvéd, Mario Rui volt.

Az Udinesével épp 1-1-re álltak, amikor Rui úgy látta, hogy remek alkalom nyílt egy kontrára, el is kezdte felhozni a labdát. Csakhogy rajta kívül mintha senkinek nem esett volna le, hogy a győzelemhez kellene még egy gól, ugyanis egyetlen csapattársa sem ment Ruival, hogy akciót vezethessenek. A balbekk jobbra-balra nézegetett, majd gesztikulált, mintha csak ő akart volna futballozni a pályán. Aztán kénytelen volt tudomásul venni, hogy társai nem vevőek a lelkesedésére, így lemondóan oldalra passzolta a labdát.

Nem meglepő, a meccset nem is sikerült megnyernie a Napolinak, maradt az 1-1, amivel csak a hetedik helyen áll a csapat az olasz bajnokságban. Ennél is lesújtóbb, hogy a hatodik Atalanta már 7 ponttal van előttük.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59