Ibolya
20 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

BL: kiesett az Inter és az Ajax, továbbment a Dortmund és a Chelsea

2019-12-10T220743Z 410237773 RC2MSD9SQJKQ RTRMADP 3 SOCCER-CHAMP
2019.12.10. 23:16 Módosítva: 2019.12.10. 23:39

Azok után, hogy a Bajnokok Ligája keddi játéknapján az este hétórás sávban eldőlt, hogy az E csoportból a Liverpool és a Napoli is továbbjut, akadt még izgalom a kilencórás meccsekre is. 

Hajtott, lesgólokat lőtt, de kiesett az Inter

Ott volt például az F csoport, ahol a Barcelona mögött még a Borussia Dortmund és az Inter is továbbjuthatott. A német csapatnak volt papíron a könnyebb dolga, hiszen meg kellett vernie hazai pályán a Slavia Prahát. Meg is szerezték a vezetést a meccs elején Jadon Sancho révén, de aztán a szünet előtt a csehek egyenlíteni tudtak egy tetszetős góllal. Az akció a kapustól indult, és olyan passzok jöttek egymás után, hogy öröm volt nézni a támadást, amit Tomas Soucek fejezett be góllal. 

A szünet után a 61. percig kellett várni, hogy a Dortmund be tudja gyötörni a vezető gólt: Julian Brandt talált be, és ezzel újra a németeknél volt az előny. A Dortmund a hajrára emberhátrányba került, de nem omlott össze emiatt, és hozta a győzelmet, a 2-1-gyel továbbjutottak a nyolcaddöntőbe. 

Ezzel párhuzamosan az Inter is hajtott a továbbjutásért hazai pályán, nekik a Barcelona ellen kellett volna elérni olyan eredményt, ami ehhez elég. Nem alakult valami jól ez a küldetés, mert a Barcelona szerzett vezetést Carles Perez révén, azonban a 43. percben jött az interes Romelu Lukeku, aki a tizenhatoson kívülről eresztett meg egy lapos lövést. A labda menet közben egy kicsit irányt változtatott az egyik védő lábán, és a kapuban kötött ki. 

Lukakunak a második félidőben is akadtak helyzetei, ő volt az egyik legveszélyesebb Inter-játékos, csakhogy a vezető gól nem akart megszületni. A 73. percben már sikerült betalálnia az olasz csapatnak, ezt a gólt viszont les miatt nem adták meg, jogosan. Hét perccel később ugyanez történt, vagyis megint lesgólt lőtt az Inter, de ezt sem adta meg a játékvezető, ezúttal is ez volt a jó döntés. A végén jött a dráma: a Barcelona tizenhét éves játékosa, Ansu Fati a tizenhatoson kívülről talált be, és ezzel ki is ejtette az Intert. A vége 2-1 lett a Barcelonának.

Nyolcaddöntőt ért a kétgólos feltámadás

Az F csoportban a magyar válogatott Gulácsi Péterrel felálló, és már továbbjutott Leipzig két tizenegyest is kapott az első félidőben a Lyon otthonában. Mindkettőt be is lőtték. A franciáknak a forduló előtt még lett volna esélyük a továbbjutásra, ehhez viszont nem fért bele a vereség. Hogy ne legyen annyira sima a meccs, a második félidő elején szépítettek is: Houssem Aouar csavart pazar gólt Gulácsi kapujába. A magyar kapus rajta volt a lövésen, szemmel. Egészen a hajráig kellett várni a nagy fordulatra, ekkor ugyanis egyenlített a Lyon, és a 2-2 azt jelentette, hogy ők jutnak tovább. 

Az ezzel párhuzamosan futó Benfica-Zeniten sokáig az égvilágon semmi sem történt, aztán a második félidőben Franco Cervi megszerezte a vezetést a portugál csapatnak. Nem sokkal később jött a második gól is: második sárgával kiállították a Zenitből Douglas Santost, a megítélt büntetőt pedig Pizzi belőtte, így 2-0-ra ment a Benfica. A folytatásban öngólt vétett és emberhátrányba került a Zenit, így a vége 3-0 lett a Benficának, amely az Európa Ligában folytathatja. 

A Chelsea izgulhatott, de továbbjutott

A H csoportban elég kacifántos volt a helyzet a forduló előtt, mert a csoportot az Ajax vezette tíz ponttal, mögötte a Valenciának és a Chelsea-nek is nyolc-nyolc pontja volt. A Chelsea nem sokat tökölt hazai pályán a Lille ellen, már a meccs elejét megnyomta, és a 19. percebn Tammy Abrahamnak köszönhetően a vezetés is meglett, aztán a 35. percben Cesar Azpilicueta révén növelték az előnyt. A végén azért izgulhatott a londoni csapat, mert a Lille szépített, és egy újabb francia gól már a hazaiak vesztét okozhatta volna. Ez viszont nem történt meg, vagyis továbbjutott az angol csapat a csoport második helyén. 

Az Ajax otthonában kisebb meglepetésre a Valencia került előnybe Rodrigo 24. percben szerzett góljával, és a folytatásban hősiesen őrizte az előnyt a vendégcsapat. Pedig volt nyomás rajtuk rendesen, az Ajax többször is közel járt a gólszerzéshez.

Közben viszont telt-múlt az idő, az egyenlítő gólt azonban nem tudtak belőni a hollandok. A végére egy kicsit elszabadultak az indulatok, mert a 94. percben összeugrottak a csapatok, a Valencia-játékos Gabriel Paulista pedig pirosat kapott.  A spanyolok így is megnyerték a mérkőzést 1-0-ra, és ezzel továbbjutottak. Az Ajax csak az Európa Ligában folytathatja, ami nyilván csalódás a tavalyi BL-menetelés után.

Eredmények, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:

F csoport:

Borussia Dortmund (német)-Slavia Praha (cseh) 2-1 (1-1)

gólszerzők: Sancho (10.), Brandt (61.), illetve Soucek (43.)

kiállítva: Weigl (77., Dortmund)

Internazionale (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 1-2 (1-1)

g.: Lukaku (44.), illetve Perez (23.), Fati (87.)

A csoport végeredménye: 1. FC Barcelona 14 pont, 2. Borussia Dortmund 10, 3. Internazionale 7, 4. Slavia Praha 2

G csoport:

Olympique Lyon (francia)-RB Leipzig (német) 2-2 (0-2)

g.: Aouar (50.), Depay (82.), illetve Forsberg (9. - 11-esből), Werner (33. - 11-esből)

Benfica (portugál)-Zenit (orosz) 3-0 (0-0)

g.: Cervi (47.), Pizzi (58. - 11-esből), Azmoun (80. - öngól)

k.: Santos (56., Zenit)

A csoport végeredménye: 1. RB Leipzig 11 pont, 2. Olympique Lyon 8, 3. Benfica 7, 4. Zenit 7

H csoport:

Chelsea (angol)-Lille (francia) 2-1 (2-0)

g.: Abraham (19.), Azpilicueta (35.), illetve Remy (78.)

Ajax Amsterdam (holland)-Valencia (spanyol) 0-1 (0-1)

g.: Rodrigo (24.)

k.: Gabriel (94., Valencia)

 A csoport végeredménye: 1. Valencia 11 pont, 2. Chelsea 11, 3. Ajax Amsterdam 10, 4. Lille 1

E csoport:

SSC Napoli (olasz)-Genk (belga) 4-0 (3-0)

g.: Milik 3., 26., 38. - a harmadikat 11-esből), Mertens (74. - büntetőből)

Salzburg (osztrák)-FC Liverpool (angol) 0-2 (0-0)

g.: Keita (57.), Szalah (58.)