Újra megsérült a Bayern porcelánlábú játékosa

Idén már nem léphet pályára Kingsley Coman, a Bayern München szélsője szerdán a Tottenham Hotspur elleni labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzésen sérült meg, írja az MTI a német dpa hírügynökségre hivatkozva.

Coman szerezte a Bayern első gólját, majd még az első félidőben egy labdaátvételnél kifordult a térde.

Ez a sérülés beárnyékolta az egész találkozót

- mondta Hansi Flick, a Bayern vezetőedzője.

A klub honlapján csütörtökön azt közölte, hogy a vizsgálatok szerint a szélső ínhúzódást szenvedett, illetve összenyomódott az ízület a bal térdében, melyet sínbe kell tenni és pihentetni kell.

A francia válogatott Coman tavaly már kétszer is hosszabb pihenőre kényszerült sérülés miatt. A Bayernben mellette a védő Niklas Süle és a francia világbajnok Lucas Hernandez is csak jövőre térhet vissza.

A 23 éves Coman pályafutását szinte végig kísérik a különböző sérülések, volt már bokatörése és bokaszalag szakadása is. A 2018-as világbajnokságról, és így a franciák  vb-győzelméről is sérülés miatt maradt le.

Korábban már úgy nyilatkozott, hogy ha még egyszer meg kell műteni, akkor akár a pályafutását is befejezheti.

Az biztos, hogy egy harmadik operációt nem tudok már elfogadni. Ami sok, az sok. Ez talán azt is jelentené, hogy a lábam nem is alkalmas erre a szintre... Ha ez megtörténne, új életet kezdenék, egy névtelent. Ha még egy műtétem lesz, felhagyok a profi futballal

mondta a tavalyi bokasérülése után.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59