Kevésen múlt, de ez az NB I.-es gól még befér a szilveszteri válogatásokba

A magyar futballbajnokságban tizedik Paks a harmadik helyezett Mezőkövesdet fogadta szombaton az NB I.-ben, és már a mérkőzés elején megszületett a forduló, de lehet, hogy az ősz egyik legmaradandóbb gólja, már ha a humorfaktort nézzük.

A 11. percben Böde Dániel robogott előre, majd egy csel után középre adta a labdát, és ami ezután következett, azt igazán jól a lenti felvétel adja át, de azért próbáljuk meg rekonstruálni:

  • a Mezőkövesd egyik védője belenyúlt a labdába,
  • amire a kövesdiek egyik védője és kapusa is felfigyelt,
  • ebből az lett, hogy vártak egy kicsit egymásra, majd a védő átesett a kapuson
  • a labda pedig a paksi Windecker elé került, aki egy húzás után gólt szerzett.

Mindez mozgókép formájában:

Azért jegyezzük meg, hogy az érkező Windecker taszított egy nagyot a mezőkövesdi védőn a gól előtt. A Paks ezzel a góllal nyerte meg 1-0-ra a mérkőzést.

A játéknap talán legmeglepőbb eredménye, hogy az utolsó Kaposvár 4-1-re verte meg a Debrecent, és az utolsó előtti Zalaegerszeg is nyert Felcsúton 1-0-ra. A Fehérvár a Kisvárda ellen győzött 2-0-ra, míg a Honvéd–Újpest 0-0 lett. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34