Négymeccses eltiltást kapott a mellbetalpaló kapus

Négymeccses eltiltást és büntetést is kapott Alexander Nübel, miután brutálisan mellkason talpalta Mijat Gaćinovićot a Schalke hazai mérkőzésén az Eintrach Frankfurt ellen. Ahogy azt írtuk, a Bundesliga 15. fordulójában a két csapat meccsén

A 66. percben a Frankfurt szerb középpályása, Mijat Gaćinović kapott egy remek indítást, ami után egyedül törhetett volna a Schalke kapujára. Csakhogy ezt Nübel nem akarta megvárni, és a kapujából majdnem a térfél közepéig rohant ki, hogy valahogyan megállítsa a Frankfurt támadását.

Nübel - aki a Schalke kapitánya is egyben - azonnal piroslapot kapott, Gaćinović pedig nem tudta folytatni a mérkőzést. Mint kiderült, a játékosnak több bordája zúzódott és fel is szakadt a bőre.

A négymeccses kihagyás mellett az utánpótlás válogatott kapusnak 12 ezer eurós bírságot is kell fizetnie.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59