Magyar kézbe került a kassai futballklub

A Leisztinger Tamáshoz tartozó Arago Csoport lett a szlovák másodosztályban szereplő FC Košice többségi tulajdonosa, írja az MTI. A Košice Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint az Arago 37 százalékos tulajdonrészt szerzett az egyesületben. A klub az 1997-ben a Bajnokok Ligájában is szereplő, de azóta megszűnt 1. FC Kosice utódja. 

Az Arago Csoport az elmúlt években nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is kialakított egy jelentősebb befektetési portfóliót. A sport, azon belül is a futball ráadásul ismerős terep számunkra, hiszen nyolc éve az egyik legnépszerűbb magyar futballklub, a DVTK többségi tulajdonosai is vagyunk

- idézte a cég közleménye Sántha Gergelyt, az Arago Holding ügyvezetőjét. A klub hagyományai és a városban rejlő lehetőségek is szerepet játszottak a cég döntésében, illetve az, hogy Miskolc és Kassa testvérvárosok és földrajzilag is közel vannak egymáshoz. 

Dusan Trnka, az FC  Košice elnöke örömmel fogadta a magyar szerepvállalást, fontos lépésnek nevezte a klub financiális hátterének biztosításában. "A magyar tulajdonosok ráadásul hozzák magukkal azt a tapasztalatot, amit az új, modern, miskolci stadion üzemeltetése során eddig szereztek. Együtt dolgozunk azért, hogy a kassai futball ismét méltó legyen a korábbi sikereihez." 

Az FC Košice felvásárlása újabb példája a magyar szerepvállalásnak a határon túli futballban:

  • A szlovén másodosztályú Nafta Lendava 1903 tulajdonosa Végh Gábor magyar építőipari vállalkozó, a felcsúti akadémia pályáit építő Pharos 95' és a zalaegerszegi futballcsapat tulajdonosa. A szlovén sajtó szerint a klub 2 milliárd forintot kapott a magyar államtól.
  •  A horvát első osztályban szereplő NK Osijeknek Mészáros Lőrinc a tulajdonosa, a klub új stadionjának építésébe a magyar állam is beszállt 2 milliárd forinttal. Eszéken is örültek a magyarok megjelenésének.
  • A szerbiai Topolya csapata 3 milliárd forintot kapott a magyar államtól, az előző évben lett a Puskás Akadémia partnere.
  • Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön, Munkácson és Dunaszerdahelyen is a magyar állam több milliárdos támogatásából fejlesztik az utánpótlást. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59