A volt válogatott futballistából a világ legjobb gondnoka lett

A FourFourTwo futballszaklap magyar kiadása A másik életem című rovatban Plotár Gyulát mutatja be.

A 80-as évek végén a tatabányai Kiprich–Plotár–Vincze csatársort az egész ország ismerte. Plotár egyszeres válogatottságig vitte, 1987-ben a keletnémetek elleni meccsen (0-0) állították be, a másik két játékos lényegesen többször szerepelt címeres mezben.

„Visszavonulásom után nagyon nehéz volt munkát találnom. Eredeti végzettségem géplakatos, de azt sosem gyakoroltam. A gondnoki lehetőség a futballnak köszönhetően jött, gyerekeket edzettem Tatabányán, és ebben az iskolában tartottunk heti két tréninget, innen jött az ismeretség az igazgatónővel. Amikor megüresedett a gondnoki állás, szívesen elfogadtam” – mondta a most 58 éves játékos a lapnak.

Köszörül, padot és széket javít, ragaszt, fest, parkettát cserél, gereblyézik, udvart söpör, télen havat lapátol – ez a munkaköri leírása. Amihez nem értett, azt megtanulta, szereti, amit csinál, és őt is szeretik. A lap lefotózta az egyik nyolcadik osztály rajzát, ezen a világ legjobb gondnokának nevezik Gyula bácsit. Iskola után egyéni edzéseket is tart a kiemelt tehetségű fiataloknak, mert van A és B licence is.

Plotár a futballistakarrierje során a Tatabánya mellett külföldön is megfordult, a görög Arisz Szalonikihez igazolt, majd a Győrben és a Veszprémben is játszott. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34