Reagált a klubigazgató a Szoboszlait kritizáló cikkre

A Salzburg sportigazgatója, Christoph Freund interjút adott a Nemzeti Sportnak. A fiatalokra építő osztrák klub az utolsó meccsig csatában volt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéért. A csapat a napokban adta el a 24 éves japán Minaminót a Liverpoolnak, és a 19 éves Erling Haaland lehet a következő sztár, akit sok pénzért értékesítenek.

Bennünket persze jobban érdekelt Szoboszlai Dominik, aki októberben töltötte be a 19. életévét. Freund úgy látja: a játékos a legjobb helyen van, tavasszal is számítanak rá, amikor az előző kiírásban az elődöntőig menetelő Frankfurt vár a Salzburgra az Európa Ligában.

Vannak, akik úgy látják, Szoboszlai nem elég gyors és dinamikus a jelenlegi futballhoz. Erre a szakember azt mondta, neki nem a szélen kell futballoznia, hanem középen, és semmi probléma a sebességével. Technikailag viszont rendkívül képzett, játékintelligenciája kimagasló, a rúgótechnikája szintén. 

Szóba került az a cikk is, amiben Szoboszlai arroganciáját tette szóvá a legnagyobb osztrák lap. Freund úgy reagált, hogy olvasta ezt az írást.

Talán Jesse March edző jól tette, hogy akkor a kispadra ültette, mert szüksége volt arra, hogy fújjon egyet, és lenyugodjanak körötte a kedélyek.

Majd úgy összegzett, hogy Szoboszlai profi labdarúgó, aki megfelelő ütemben fejlődik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59