Tökéletes szabadrúgással kapta meg a Juventus a kegyelemdöfést

A Lazio 2-1-re verte a Juventust, és ezzel megszerezte az olasz Szuperkupát, amiért a szaúd-arábiai fővárosban, Rijádban játszottak.

A Laziónak két hete sikerült legyőzni a Juventust az olasz bajnokságban, így nem volt igazi favoritja a mérkőzésnek. A római csapat ezúttal is látványosan játszott. A 16. percben simán kipasszolták a Juve védelmét, Lulic a bal oldalon egy lövőcsellel játszotta magát tisztára, a másik oldalon Milinkovic-Savic kapta a labdát, kapura is lőhette volna, de inkább a második hullámban érkező Luis Albertóhoz passzolt, aki szemből a kapuba bombázott.

A Juventus játéka nehezen bontakozott ki, Higuaín többször méltatlankodott, hogy csatárként nem kap elég segítséget, nem tud kinek passzolni. A félidő vége előtt azért összejött az egyenlítés, Ronaldo villant a 16-osnál. Lövését még fogta Sztrakosa kapus, de a kipattanóra érkező Dybala már belőtte a ziccert a 45. percben. 

A második félidőben is a Lazio volt a veszélyesebb, a 73. percben is látványos gólt szerzett. A jobb oldalon vezetett támadás végén Lazzari adott be középre, Parolo belecsúsztatott, a jobb oldalon érkező Lulic pedig belsővel lőtt ki hosszú felső sarkot.

A Juventus még próbált hajrázni, a 90. perc után még szabadrúgáshoz is jutott, de Dybala a sorfalba bombázott. A Lazio veszélyes kontrákat vezetett az utolsó percekben is, majd szintén lőhetett egy szabadot. Cataldi küldte meg 20 méterről, a tökéletesen eltalált labda a bal felső sarokba akadt be, Szczesny kapus fel sem tudta emelni a kezét.

 A Lazio története során ötödször nyerte meg a Szuperkupát, de a rekordot a Juventus tartja nyolc győzelemmel, a torinói klub 15-ször játszhatott érte, és az elmúlt nyolc évben mindig a párharc tagja volt. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34