A Barcelona költi a legtöbbet a játékosai fizetésére

Az FC Barcelona élvonalbeli labdarúgócsapatában volt a legmagasabb a játékosok átlagfizetése 2019-ben a Global Sports Salaries Survey című tanulmány szerint, írja az MTI.

A sportingintelligence.com weboldal által végzett kutatás 12 országban 8 sportág 350 csapatából összesen több mint 10 ezer játékos fizetését vizsgálva állította fel a rangsort. A felmérés kizárólag a vizsgált klubok által rendszeresen folyósított fizetéseket tartalmazza, a kimutatott keresetekben nincsenek benne az aláírási pénzek, a különböző teljesítményalapú bónuszok, illetve a játékosok egyéni szponzori díjai és a pályán kívüli, más tevékenységeikért járó összegek.

Ezek alapján a Barcelonánál az első csapat átlagos éves alapbére 12,28 millió dollár volt, amely alacsonyabb, mint az előző évben, amikor a csapat 13,7 millió dolláros átlagfizetéssel zárt az élen.

A 2019-es év második és harmadik helyén is labdarúgócsapat zárt, a Real Madridnál 11,15, míg a Juventusnál 10,1 millió dollárral gazdagodtak átlagosan a játékosok. A Real megtartotta tavalyi pozícióját a listán, míg a Juventus a kilencedik helyről lépett előre.

Az első harmincban még három futballklub kapott helyet: a Paris-Saint Germain 12., a Manchester City 13. a listán, a Bayern München pedig a 22. a listán. A top 30 további pozícióiban az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) együttesei találhatók, sőt, az első 12 egyesület közül 8 is NBA-csapat. Közülük a legtöbbet, a 10 millió dolláros határt éppen átlépő, Portland Trail Blazers (4.) költi átlagosan a játékosaikra.

Az észak-amerikai professzionális ligák közül a baseballban (MLB) a New York Yankeesnél a legmagasabb az átlagfizetés (32.), ami jelentős visszaesés 2014-hez képest, amikor még második helyen álltak ezen a listán. Az amerikaifutballban (NFL) az Atlanta Falcons (65.), jégkorongban (NHL) pedig a Minnesota Wild (89.) költött legtöbbet a játékosok fizetésére 2019-ben.

Borítókép: Lionel Messi - Tim Clayton/Corbis via Getty Images

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34