Megvan Guardiola 100. győzelme a Premier League-ben

 A vasárnapi Sheffield United elleni bajnoki 29. percében úgy tűnt, a Manchester City ott folytatja, ahol a Wolverhampton ellen 3-2-re elveszített meccsen abbahagyta. A vendégek középpályása, Lys Mousset remek indítást kapott a félpályáról, de hiába értékesítette higgadtan a ziccert, a bíró les miatt érvénytelenítette a gólt, maradt a 0-0.

 Mint sok hasonló esetben, itt is centik és a VAR döntöttek. A félidő végéig nem esett több gól, 0-0-val fordultak a csapatok. 

A második félidőben hamar megszerezte a vezetést a City, de ehhez a bíró segítsége is kellett. Az 52. percben az egyik Sheffield-játékostól elpattant kissé a labda, de pont útban volt a bíró, ezért nem tudta visszaszerezni. Kevin de Bruyne nem  vacakolt, a szerencsésen megszerzett labdával azonnal indította Sergi Agüerót, aki nagy erővel kilőtte a rövid felsőt, 1-0. Hiába reklamáltak a sheffieldiek, a bíró megadta a gólt.

 A 82. percben már 2-0 volt, ezúttal az előző gólt előkészítő De Bruyne volt eredményes: egy szép csel után bombázott laposan a kapuba. A hosszabbításban még szépíthetett volna a Sheffield, de Billy Sharp csak a kapufát találta el fejesével, így 2-0-ra győzött a City a 20. forduló utolsó meccsén. 

A sKy sports szerint Ez volt Pep Guardiola 100. győzelme a Premier League-ben, ennek eléréséhez 134 meccsre volt szüksége. Ezzel megdöntötte José Mourinho rekordját, akinek 142 meccsen jött össze ennyi győzelem.

 Győzelmével a City továbbra is harmadik a Premier League-ben, egy ponttal van lemaradva a második Leicester City-től. A bajnoki címért folyó versengésből nagy valószínűséggel kiszállt Guardiola csapata, mivel már 14 pont a hátránya a Liverpoolhoz képest, úgy, hogy Jürgen Klopp csapata egy meccsel kevesebbet játszott. 

(Borítókép: Kevin de Bruyne ünnepli gólját a Sheffield United elleni bajnokin december 29-én. Fotós: Andrew Boyers. Ügynökség: Action Images via Reuters.)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59