Szökőnap
5 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Mourinho elengedte Eriksent

2020.01.28. 16:27

A hetek óta tartó pletykák után kedden biztossá vált, hogy Christian Eriksen a José Mourinho edzette Tottenham Hotspurtól az Interhez szerződik. 

Az olasz bajnokság második helyén álló milánói klub közleménye szerint a dán válogatott támadó négy és fél évre szóló megállapodást kötött az együttessel, amely sajtóértesülések szerint 20 millió eurót fizet érte a Tottenham Hotspurnak. 

A 27 éves futballista 2013 augusztusában igazolt az Ajaxtól a Tottenhamhez, amelynek éveken át meghatározó játékosa volt, de nyáron lejáró szerződését nem akarta meghosszabbítani, így az utolsó pillanatban, amikor még pénzt kaphattak érte, eladták. 

A Tottenhammel Eriksen nem tudott trófeát nyerni, ám a csapattal több sikert is elért: a 2016/17-es szezont a Premier League második helyén zárta a klub, míg tavaly története során először bejutott a Bajnokok Ligája-döntőbe, melyet 2-0-ra elbukott a Liverpoollal szemben. 

Eriksen távozásával párhuzamosan az észak-londoni klub bejelentette, hogy Giovani Lo Celso játékjogát végleg megszerezte. A 23 éves argentin középpályás - aki a távozó dánt hivatott majd pótolni - nyáron érkezett kölcsönbe a Real Betistől, és a Spurs most opciós jogával élve szerződtette. A játékos 2025-ig kötelezte el magát, sajtóhírek szerint 27,5 millió fontot fizettek érte. (MTI/Index)