Zalán
3 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Koronavírus: fertőzésgyanú miatt Sannino helyett Pisont vezeti a Honvédot az NB I.-ben

2020.02.26. 17:27 Módosítva: 2020.02.26. 22:27

Ideiglenes, kényszerű edzőváltást jelentett be a Budapest Honvéd a koronavírus miatt: a hétvégén Giuseppe Sannino helyett Pisont István ül majd a csapat kispadján a DVTK elleni mérkőzésen, ugyanis

Giuseppe Sannino és a másodedző, Alessandro Recenti kapcsolatba kerülhettek a koronavírus miatt lezárt területeken élő emberekkel, így orvosi ajánlásra azonban nem látogatják a csapat edzőközpontját.

A Honvéd közleménye hozzáteszi, hogy az olasz szakemberek semmiféle tünetet nem mutatnak, de az olasz hatóságok által bevezetett óvintézkedések miatt nem kockáztatnak a két olasz edzővel.

„A Budapest Honvéd FC felelős klubként mindent megtesz az egészségügyi válsághelyzet megoldásáért, a járvány terjedésének megfékezéséért. A vezetőség elővigyázatosságból – védve a szurkolóit, játékosait és a klubnál dolgozó kollégáit – döntött az ideiglenes helyettesítés mellett” – írják.

„Ismerem a srácokat, ők is ismernek engem, úgyhogy remélem, jól megy majd a közös munka. Az a célom, hogy győzelemmel mutatkozzam be a DVTK ellen. Giuseppével jó a kapcsolatunk, az ő iránymutatásai alapján készülünk. Szeretném élvezni a közös munkát és ezt kértem a játékosoktól is” – mondta Pisont István.

Pisont István
Pisont István
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A szombati mérkőzés kapcsán arra kéri szurkolóit a Honvéd, hogy akik az elmúlt hetekben kapcsolatba kerültek az érintett területeken járt emberekkel, vagy maguk is oda utaztak, inkább televízión keresztül szurkoljanak a csapatnak.

Olaszországban jelenleg közel 400 koronavírus-fertőzöttről tudnak, az országban 12-en haltak bele eddig a fertőzésbe, ami miatt az északi területeken nagyjából 50 ezer embert érintő karantént vezetettek be.