Zalán
3 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

A Juve edzője szerint a drukkereiknek minden joguk megvan a BL-meccsre menni

2020.02.26. 15:01

Az Olympique Lyon-Juventus Bajnokok Ligája nyolcaddöntő előtt az olasz csapat vezetőedzője, Maurizio Sarri azt mondta, hogy az olasz szurkolóknak a koronavírus-járvány közepette is minden joguk megvan ahhoz, hogy Franciaországba utazzanak a csapatuk meccsére, írja a BBC.

A koronavírusnak már 11 áldozata van Olaszországban, és már több régióban is megjelent a fertőzés. A hétvégi, Juventus-Inter bajnoki rangadót éppen ezért zárt kapuk mögött fogják lejátszani. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közleménye szerint a heti BL-, és Európa-liga-meccseket a terveknek megfelelően, nézők előtt rendezik meg, az egyetlen kivétel a csütörtöki Inter-Ludogorec EL-mérkőzés lesz, amit zárt kapuk mögött játszani a San Siróban.

Ez egy európai probléma, nem csak az olaszoké

– mondta Sarri a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, aki szerint ha Franciaországban is olyan sok tesztet végeztek volna már el, mint Olaszországban, akkor lehet, hogy már ott is olyan sok regisztrált fertőzött lenne, mint Olaszországban.

Décines-Charpieu település – itt található a Lyon stadionja – polgármestere, Laurence Fautra arra kérte a francia hatóságokat, hogy ne engedjék be a Juventus-szurkolókat a stadionba, de ilyen intézkedésre nem fog sor kerülni.