
Több mint egy év után vesztett bajnokit a Liverpool

Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, a listavezető csapat a Watford otthonában 3-0-ra kapott ki a Premier League 28. fordulójában.
A Liverpoolnak ezzel egy 18 meccsen át tartó győzelmi sorozata szakadt meg az angol bajnokságban, ahol eddig 26 győzelem mellett csupán egy döntetlenjük volt, amit a Manchester United tudott elérni ellenük. A Liverpool bajnokin már több mint egy éve nem kapott ki, az utolsó vesztes bajnokijukat 2019. január 3-án, a Manchester City ellen játszották, akkor Pep Guardiola csapata 2-1-re nyert.
A Watford elleni mérkőzés első félidejében nem esett gól, a másodikban viszont a szenegáli támadó, Ismaïla Sarr gyorsan két gólt is szerzett. Az elsőt az 54. percben, miután Abdoulaye Doucouré az alapvonaltól a kapu elé tudta lőni a labdát, ahol Sarr megelőzte Andrew Robertsont, és közelről a kapuba lőtt, 1-0.
A 60. percben a Watford csapatkapitánya, Troy Deeney indította remekül a védők között kilépő Sarrt, aki egyedül törhetett a kapura, és a végén nagyon higgadtan emelte át a kapuból kimozduló Alissont, 2-0.
A mérkőzést Deeney döntötte el a 70. percben. A Liverpool jobbhátvédje, Trent Alexander-Arnold röviden tette haza a labdát, amire Sarr még Alisson előtt lecsapott, majd lepasszolta Deeneynek, aki állítgatás nélkül ívelt az üres kapuba, 3-0.
A győzelem életbevágóan fontos volt a Watfordnak, mivel a 27 pontjukkal (és jobb gólkülönbségükkel) elkerültek a kieső zónából, és feljöttek a 17. helyre. A Liverpool továbbra is 79 ponttal vezeti a bajnokságot, és a bajnoki címüket sem veszélyezteti sok minden. Az egy meccsel kevesebbet játszó Manchester City jelenleg 22 ponttal lemaradva második a Premier League-ben.
Premier League, 28. forduló:
- Bournemouth–Chelsea 2-2 (0-1)
- Newcastle United–Burnley 0-0
- West Ham United–Southampton 3-1 (2-1)
- Brighton–Crystal Palace 0- (0-0)
- Watford–FC Liverpool 3-0 (0-0)
pénteken játszották:
- Norwich City–Leicester City 1-0 (0-0)
vasárnap:
- Everton–Manchester United 15.00
- Tottenham Hotspur–Wolverhampton Wanderers 15.00
