Sarolta, Emese
17 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Csányi: Nem vettük észre időben az edzők képzetlenségét

009
2020.04.21. 14:10

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor újabb ötéves ciklusát kezdheti, miután ellenszavazat nélkül elnökké választották. Konkrét célokat egyelőre nem jelölt meg a tagság előtt, az elnökségnek már decemberben ismertette viszont az elképzeléseit, és majd a küldöttek elé is fogja tárni, ha már lehet érdemben a futball szakmai dolgairól beszélni. Reméli, hogy néhány hónapon belül ez is megtörténhet.

  • A változatlanul maradó elnökség: Balogh Gabriella, Bánki Erik, Berzi Sándor, Dankó Béla, Garancsi István, Nyilasi Tibor, Anthony Radev és Török Gábor.

„Amit az elmúlt 10 évben ki lehetett hozni a magyar labdarúgásból, azt kihoztuk, nem kell irányt váltani” – ezt már a sajtótájékoztatón mondta. Többször visszatért a tömegesítésre, az infrastruktúra fejlődésére, a futsal és a női futball előrelépésre.

Nézőszámban viszont határozottan többet vártak.

A hazai élvonalban lassan, de emelkedett a nézőszám, de még így sem érte el átlagban a négyezret. Ennél többet szerettek volna ebben a ciklusban is, de az elmúlt tíz évben is. Még akkor is, ha sokszor a klubok a stadionjuk átépítése miatt albérletbe kényszerültek.

Nem vették észre időben, hogy az utánpótlásban képzettebb szakemberekre lesz szükség, és még mindig sok a pálya mellett az üvöltő dervis. Nehéz időszakra számít a közeljövőben, a legkésőbbi időpont június 13-a, amikor újra lehet indítani zárt kapuk mögött a bajnokságot. Ha ezt nem tudják megtenni, akkor utána már nem fogják. Arról még nem döntöttek, hogy lesznek-e kiesők, vagy a következő szezon 14 csapattal indul újra.  Ausztria lehet előttünk a példa, ha ott újraindul a bajnokság, akkor van remény itt is.

A válogatott teljesítményét jónak minősítette, ha kijutottunk volna, akkor pedig nagyon jónak.

Úgy véli, hogy amikor rossz döntést hoztak a kapitányok kinevezésénél, akkor gyorsan korrigáltak. A bolgárok elleni pótselejtező akár októberre vagy novemberre is csúszhat az európai helyzet függvényében.

Attól nem tart, hogy az NB I.-ben a kluboknak anyagi nehézségei lennének, a másod- vagy a harmadosztályról ez már nem mondható el, hiszen szponzorok tűnnek el. Személy szerint tőle nem idegen, hogy fizetési sapka legyen, ami alól csupán néhány játékos lehetne kivétel.

Átlagosan semmiképpen sem állnak arányban a teljesítményekkel a bérek.”

A banki válságadóról elmondta – ennek egy része a csapasportágak támogatására fordítható -, hogy mindegy, mire költik, amit fizetnek, az a banknak teher. Arra számít, hogy jó néhány vállalatnál csökken a nyereség, ezzel pedig az igénybe vehető társasági adó is. „Azt a tao-t, amit a labdarúgás felhasznál, előteremthető.”

Az edzőképzés szervezettségben, struktúrájában látszólag jól működik, az edzések tartalmában viszont már adódnak gondok, ezért felülvizsgálják.

"Az ellenőrzést erősíteni fogjuk, mert nem látjuk, hogy a gyakorlatban, mi történik. Nyomon követjük a munkát, amit elvileg elsajátítottak a tanfolyamokon. Az akadémiákat hagyjuk fejlődni, mert az állam magához vonta a finanszírozást. Az MLSZ a tehetségközpontokra, nagyjából 60 egyesületre figyel majd, és azok koncentrált fejlődésére" - ezek már a főtitkár, Vági Márton szavai voltak.

(Borítókép: Csányi Sándor egy 2019-ben vele készített interjúnk során - fotó: Huszti István / Index)