Nem bontotta fel Dzsudzsák szerződését a csapata

2020.05.07. 11:08

Dzsudzsák Balázzsal nem bontott szerződést az arab emírségekbeli csapata, az al-Ain, bár az is igaz, hogy egyelőre nem hosszabbították meg a nyáron lejáró szerződését, mondta a magyar válogatott játékosának menedzsere, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sportnak.

Az Index írta meg, hogy Dzsudzsák Balázs hét magyar állampolgárral együtt, a Külügyminisztérium segítségével hagyta el kedden az Egyesült Arab Emírségeket. A koronavírus-járvány miatt az Öböl-menti országban legalább augusztusig leállt a futballélet.

Dzsudzsák azt mondta, az al-Ain szabadságra engedte a külföldi játékosait, és ezután döntött úgy, hogy hazatér. Mivel a két ország között jelenleg nem közlekednek menetrend szerinti járatok, ezért az ottani konzulátushoz fordult segítségért, akik egy kisgépet biztosítottak az ottani magyarok hazatéréshez. Az utat Egyiptomban meg kellett szakítani tankolás miatt, így szerda hajnalban érkeztek Magyarországra.

Dzsudzsák a következő két hetet kötelező házi karanténban tölti budapesti otthonában, ahol folytatni tudja a súlyzós és erőnléti edzéseket. Az al-Ain júniusig elejéig engedélyezte a játékosoknak a távollétét, amint visszaért Dubajba, szintén kéthetes karantén fog rá várni.

A legrosszabb a bizonytalanság volt. Folytatódik a bajnokság, csúcsformába kell kerülnünk két héten belül, vagy hónapokig nem tréningezhetünk közösen? Semmit sem tudtunk. Odakint ramadán van, a szabályok feszesek, talán érthető, ha magyarként idehaza érzem biztonságban magam. Mindenhol jó, de legjobb otthon

– mondta Dzsudzsák a kinti létről, aki elismerte, várta már, hogy hazatérhessen onnan.

Úgy véli, a futball most  nem elsődleges az életben. Beszélt válogatottbeli csapattársával, Szalai Ádámmal is, aki elmondta, hogy az újraindulásra készülő Bundesligában milyen körülmények között zajlanak az edzések: mindenkinek csak egy labdája van, és az öltözőt sem használhatják többek között. Emiatt azt is megérti, hogy Franciaországban és Hollandiában már a szezon befejezése mellett döntöttek.

Menedzsere szerint Dzsudzsák jövője főként azon múlik, hogy mikor folytatódhat az emírségekbeli bajnokság, ha egyáltalán lesz lehetőség arra, hogy újra pályán legyenek a csapatok.



  • Hírek
  • Bankszámla