Fatime
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Willi Orbán valószínűleg kihagyja a Bundesliga újraindulását

2020.05.09. 10:57

Online sajtótájékoztatót tartott pénteken az RB Leipzig edzője, Julian Nagelsmann, aki a Bundesliga újraindulásának apropóján beszélt a zárt kapus meccsekről, és a csapat fizikai állapotáról is. A sérültekkel kapcsolatban elmondta, hogy Kevin Kampl pályára léphet majd a Freiburg ellen, a magyar válogatott védő Willi Orbánt azonban még korai lenne játszatni – derült ki a klub honlapjáról.

Nagelsmann elmondta, nagyon boldog amiatt, hogy Angela Merkel német kancellár megadta az engedélyt az újraindulásra, így jövő hétvégén végre lesz meccs a német bajnokságban. A tréner szerint ez természetesen hatalmas motiváció számukra, más csapatokkal akarnak megküzdeni, és győztesen akarnak kikerülni ezekből a párbajokból. Emellett arról is beszélt, hogy a játékosai nagyon lelkesek az edzéseken, a szezon hátralevő részében pedig szeretnék megőrizni az előkelő helyüket a tabellán. 

Mint mondta, a játékosai az egyéni edzéseknek köszönhetően kondiban tudták tartani magukat, és bár nyilván nincsenek 100 százalékos állapotban, a meccsekkel ez is vissza fog majd térni. Nagelsmann azt is hozzátette, hogy az összes többi csapatnak is meg kellett küzdenie ezzel a problémával, de a kevesebb edzés ellenére jó meccsre számít jövő hétvégén a Freiburg ellen. A hosszú ideje sérült játékosairól is beszélt, mint mondta, Kevin Kampl jól bírta az edzéseket, így ő bevethető állapotban van, 

Ibrahima Konaté és Willi Orbán esetében azonban még korai lenne a játékról beszélni.

Az üres lelátókkal kapcsolatban arról beszélt, hogy a szurkolók természetesen hiányozni fognak, de így is mindent meg fognak tenni azért, hogy a meccseket otthonról követő rajongók jó meccseket lássanak. Emellett viszont arra kért mindenkit, aki a stadion közelében lakik, hogy a korlátozásokat betartva énekeljen és buzdítsa a csapatot a saját otthonából. Nagelsmann beszélt a FIFA által ideiglenesen bevezetett szabályról, amely öt cserét engedélyez egy meccsen. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a játékosok állapota miatt nem tartja rossz ötletnek a dolgot, de ugyan nem az időhúzás a célja a szabálynak, félő, hogy taktikázásra fogják majd használni.