Angéla, Petronella
10 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

A svájci államügyész is belebukhat a FIFA-botrányba

2020.05.21. 08:02

A svájci törvényhozás szerdán szavazta meg, hogy vádemelési (impeachment) eljárást indítanak Michael Lauber államügyész ellen a FIFA-botrány kivizsgálása során tanúsított magatartása miatt, írja az AP hírügynökség.

A svájci parlament igazságügyi bizottsága 13-4 arányban az eljárás elindítása mellett szavazott. A gyanú szerint az államügyész súlyosan megszegte hivatala eljárásrendjét, a vádemelési eljárás végén Laubert akár el is távolíthatják hivatalából, írja a Reuters.

„Az igazságügyi bizottság vádemelési eljárást indít, ha alapos gyanú merül fel, hogy a vádlott szándékosan vagy gondatlanságból súlyosan megsértette a hivatali feladatait, vagy pedig alkalmatlanná vált annak elvégzésére” – mondta Andrea Caroni, a bizottság elnöke.

Lauberen azóta egyre nagyobb a nyomás, hogy a Football Leaks nevű oldalon kiszivárgott: 2016-ban és 2017-ben legalább háromszor találkozott titokban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnökével, Gianni Infintinóval, miközben a FIFA történetének legnagyobb vesztegetési botránya miatt folytatott vizsgálatot a világszövetség ellen. Lauber ezekről a találkozókról semmilyen feljegyzést nem készített, holott a svájci törvények szerint ez kötelessége lett volna.

Az első két találkozóra 2016 márciusában és áprilisában, néhány héttel azután került sor, hogy Sepp Blatter helyett Gianni Infantinót választották a FIFA új elnökének. Tavaly viszont az is kiderült, hogy 2017 júniusában, Bernben is találkoztak, ám erről addig Lauber nem beszélt, és mind ő, mind Infantino azt állították, nem emlékeznek a találkozó témájára. Az államügyész szerint semmi törvénytelent nem tett, és azzal védekezik, hogy Infantinóval már gyerekkoruk óta barátok.

A közelmúltban azért is kritizálták Laubert, mert a svájci ügyészség túlságosan lassú ügymenet miatt több olyan német FIFA-funkcionárius elleni vizsgálat is elévült, akik a 2006-os világbajnokság előtt gyanús kifizetéseket kezdeményeztek, írta az MTI. Idén márciusban egy független parlamenti bizottság 8 százalékkal csökkentette Lauber 300 ezer svájci frankos fizetését, mert megsértette az ügyészség etikai kódexét.

Lauber 2012 óta tölti be az államügyészi tisztséget, a 2019-es parlamenti választások után a törvényhozás megszavazta, hogy harmadik, 2023-ig szóló ciklusát is megkezdje, annak ellenére, hogy ekkor már fegyelmi eljárás folyt ellene a FIFA-botrány kapcsán. Lauber az első nemzeti tisztviselő, aki ellen impeachment eljárását indítottak Svájcban 1848 óta.