Hermina
15 °C
27 °C

Megsérült a Juventus csatára, lemaradhat a kupaelődöntőről

2020.06.05. 08:46

A Juventus csütörtöki közleménye szerint Gonzalo Higuaín az egyik edzésen sérült meg, az argentin támadó combizmával akadt probléma, be sem tudta fejezni a gyakorlást, írja az MTI. Az olasz klub közlése szerint Higuaín sérülése nem súlyos, állapotát folyamatosan ellenőrzik. Ugyanakkor a Corriere dello Sport sportlap szerint sérülése miatt a 32 éves csatár kihagyhatja az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóját, amit jövő hét pénteken rendeznek; a Juventus az AC Milannal játszik, az első meccs 1-1 lett.

Az AC Milanból biztosan hiányozni fog Zlatan Ibrahimovic, aki korábban szintén edzés közben sérült meg. Az első hírekkel ellentétben nem szakadt el a 38 éves svéd sztár Achilles-ina, a játékos csak izomsérülést szenvedett, a szezon hajrájára akár vissza is térhet. Az Olasz Kupa döntőjét június 17-én rendezik, zárt kapuk mögött, nézők nélkül. A másik elődöntőt az Inter és a Napoli játssza. A Serie A június 20-án folytatódik, a bajnokságból még 12 forduló van hátra, a tervek szerint augusztus 2-án a rendezik az utolsó fordulót. A bajnokságot a Juventus vezeti, előnye egy pont a Lazióval szemben.