Judit, Xénia
19 °C
34 °C

Kondás Elemér megmentőszerepben tér vissza Debrecenben

2020.06.07. 14:16

Kondás Elemér vette át Vitelki Zoltántól a labdarúgó OTP Bank Ligában a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecen vezetőedzői posztját. Az edzőváltást honlapján jelentette be a DVSC, hozzátéve, hogy kedden este már Kondás irányítja a debreceni csapatot az Újpest elleni bajnoki mérkőzésen. A DVSC szakmai stábjában Dombi Tibor is helyet kapott, aki pályafutása során 437 bajnokin lépett pályára a Lokiban.

Kondás Elemér 2011-16 között már vezette egyszer a DVSC-t, akkor két bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert a klubbal. Ez idő alatt összesen 162 bajnoki meccsen ült a debreceni kispadon, ami rekord a klub történetében. Azóta a Kisvárda, a Debreceni EAC, illetve a Győri ETO vezetőedzője volt.

A DVSC-t eddig irányító Vitelki Zoltán 2019. december 30-án került a klubhoz Herczeg András helyére. Vitelki vezetésével 12 bajnoki mérkőzésen 3 győzelem és 3 döntetlen mellett 6 vereséget szedett össze a klub a bajnokságban, legutóbb pénteken a legutolsó, már biztos kieső Kaposvár ellen játszottak 1-1-et. A Loki 27 forduló után a vasárnap később játszó, a Felcsútot fogadó ZTE-hez hasonlóan 31 ponttal áll a 10., még nem kieső helyen, de ha a ZTE döntetlent ér el 18.55-től, kiesőhelyre csúszhat a DVSC.