Kristóf, Jakab
19 °C
34 °C

Érthetetlenül futott ki ilyen messze az Alavés kapusa

2020.06.13. 16:27

A spanyol bajnokság 28. fordulójának első szombati meccsén az utolsó helyen álló Espanyol fontos győzelmet ért el, és 2-0-ra legyőzte az Alavest. Kellett ehhez az is, hogy a vendégek kapusa elég rossz ütemben mozdult ki egy hosszú indításra, és annak ellenére lehúzta a levegőből a labdát Pacheco, hogy jó egy méterrel kívül volt azon a területen, ahol még kézzel beleérhet.

Pacheco piros lapja

Nem egészen világos, a védő mit reklamál, mert a kapus azonnal tudta, mekkora hibát követett el. Az edző gesztusain az értetlenség látszódik.

A játékvezetőnek nem volt nehéz észlelnie, mi történt, és a 19. percben nem maradt el az egyértelmű kiállítás. Az Espanyol ezek után a kapuhoz nyomta ellenfelét, és még az első félidő vége előtt előnybe került, Bernardo értékesített egy helyzetet.

A második félidő elején el is dőlt a meccs a kínai Wu Lei találatával, és már egyik csapat sem erőltette a játékot. Az Espanyol az utolsó helyen maradt, de már 23 pontos, és csak három pontra van lemaradva a már bentmaradó helyen álló Celta Vigótól.

Eredmények.

  • Espanyol-Alavés 0-2
  • Celta Vigo-Villarreal 0-1