Malvin
11 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Óriási kicsi a rakással ünnepelt a bronzért küzdő Mezőkövesd

2020.06.20. 19:11

Kiemelten fontos meccset nyert szombaton hazai pályán a Mezőkövesd, amely a már biztos ezüstérmes Fehérvárt győzte le otthon úgy, hogy 50 percen át emberhátrányban voltak, és csak a hosszabbításban, egészen pontosan a 93. percben szerezték meg a győzelmet – 2-1 lett a vége.

A Mezőkövesd ezzel – a szempontjukból talán a legjobbkor – kijött a gödörből, hat nyeretlen bajnoki után tudtak újra győzni, minden sorozatot figyelembe véve pedig már kilenc mérkőzés óta álltak siker nélkül.

A vezetést Futács Márkó gólja hozta meg a Fehérvárnak, de nem sokáig voltak előnyben, Dino Beširović még a 35. percben kiegyenlített. Utána viszont emberhátrányba került a Mezőkövesd, Andrij Neszterovot állították ki a 41. percben második sárga lappal. A folytatásban hiába voltak kevesebben a hazaiak, végül ők örülhettek, a legvégén ugyanis Mihajlo Meszhi betalált közelről, beállítva a 2-1-es végeredményt.

A Mezőkövesd sikere után a Felcsút is nyerni tudott, 3-1-re verték otthon a Paksot, ezzel továbbra is nyílt a bronzcsata, mindkét csapat 50 ponttal áll két fordulóval a bajnokság vége előtt. A Felcsút sikerében nagy szerepe volt a duplázó David Vaněčeknek.

NB I., 31. forduló, szombati eredmények

  • Mezőkövesd–Fehérvár 2–1
  • Felcsút–Paks 3–1
  • 21.05 Ferencváros–Újpest