Malvin
11 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Messi lökdösődött, Sevillában ikszelt a Barcelona

2020.06.20. 00:34

0-0–s döntetlent játszott egymással a La Liga 30. fordulójában a Barcelona és a Sevilla, ami egyértelműen nem jó a katalánoknak, így ugyanis a Real Madrid a hétvégén átveheti a vezetést a tabellán. A meccs legérdekesebb pillanatát gólok híján egy kisebb csörte hozta az első félidő hosszabbításában, ahol Messi két kézzel lökte meg a földről feltápászkodó Diego Carlost.

A hazai pályán játszó Sevilla egyértelműen a védekezésben és a kontrákban látta a Barcelona ellenszerét, erre pedig nem is nagyon volt válasza a katalánoknak. A meccs elején Suárez került helyzetbe, de nem tudott gólt szerezni, Vaclík kapus hárította a lövést, később pedig Messi szabadrúgásból volt veszélyes, de Koundé résen volt, és kifejelte a labdát. A túloldalon Ter Stegennek is volt dolga többször is, de a Sevilla játékosa nem tudtak túljárni az eszén, így gól nem esett.

Messi egyébként nem kizárólag ezzel vétette észre magát a meccsen, rá nem annyira jellemző módon az első félidő hosszabbításában egy furcsa szerelést követően kibontakozó csörte során két kézzel lökte fel Diego Carlost, aki kissé komikusan, némi fáziskéséssel rogyott össze. A játékvezető itt több lapot is kiosztott, de érdekes módon az argentinnak nem mutatott fel semmit.

A Sevillának aztán a meccs hajrájában volt nagy helyzete, de nem tudtak betalálni, a végén pedig hiába hozta fel még Ter Stegent is a Barcelona egy szöglethez, nem tudták bekotorni a labdát a hazai kapuba, így maradt a 0-0. A másik két pénteki meccsen a Villareal 1-0–ra győzött a Granada ellen, a Mallorca pedig 1-1–es döntetlent játszott a Leganéssel.