Hermina
15 °C
27 °C

Kondás: Nem tudtam volna elképzelni, hogy kiesünk

2020.06.27. 20:17

A Debrecen 1-1-et játszott szombat délután a Pakssal az NB I. záró fordulójában, és azt jelentette, hogy az elmúlt tizenöt év legeredményesebb csapata kiesik az NB I.-ből, ahol a kilencvenes évek közepe óta szerepeltek.

A mérkőzés után a debreceni szurkolók a pályára rohantak, több játékosról leszedték a mezt. A csapat edzője, Kondás Elemér így értékelt a sajtótájékoztatón:

Minden szempontból ez volt a legnehezebb és a legszomorúbb meccsem. Rendkívül csalódott vagyok, sajnálom a csapatunkat, a szurkolóinkat, akit lehetett, becseréltünk, aki nem volt hadra fogható, őt is becseréltük. A végén meg is lehetett volna a győzelem, kapufát lőttünk, ilyen idegállapotban nagyon nehéz játszani. Mindent megtettünk, a mai napon nem sikerült. Nem tudtam volna elképzelni, hogy kiesik ez a csapat. A gól előtt is bátortalanok voltunk, megfogta őket a nyomás.

A pályafutása utolsó mérkőzését játszó Tőzsér Dániel elmondta, megérti a szurkolók a reakcióját, hiszen ha a bajnoki cím ünneplésekor berohantak a pályára, akkor most is elfogadható ez a reakció. „Nehéz a szurkolóknak türtőztetniük magukat. Akkor örültek, amikor nyertünk, most természetesen csalódottak, nem tudok róla, hogy megütöttek volna valakit" - tette hozzá Kondás. 

A Paks edzője, Osztermájer Gábor elmondta, tiszteletre méltó, amit a csapata csak magyarokkal elért, és nincsenek -icsek a csapatban. Előre leírták őket, ezen felül ráadásul jóval erősebb kerettel rendelkező csapatok vannak az élvonalban, mint az övék.