Az NB II.-ben is 1,2 milliárd forint lesz a DVSC költségvetése
A DVSC-nek az NB II.-ben szerepelve is ugyanakkora, 1,2 milliárd forintos költségvetése lesz, mint korábban az első osztályban, nyilatkozta Papp László polgármester a Digi Sport Reggeli Start műsorában.
Papp azt mondta, a DVSC-nél akkor is stratégiai változtatás kellett volna, ha a klub bennmaradt volna az NB I.-ben. A város most vette át Szima Gábor tulajdonostól a klubot, Papp szerint könnyen meg tudtak egyezni a kivásárlásáról.
„Az a célunk, hogy összetartsuk a csapatot, így Kondás Elemér marad a vezetőedző, és ezért neveztük ki a visszavonuló Tőzsér Dánielt a DVSC szakmai igazgatójának” – mondta Papp László.
A polgármester elmondta, 1,2 milliárd forint marad a klub költségvetése, de ez pluszkiadást jelent az önkormányzatnak, mert eddig csak a stadionra és utánpótlásra költöttek. Papp azt reméli, hogy tőkeerős helyi támogatókat is találnak majd. Ő 5-6 ezres nézőszámmal elégedett lenne a másodosztályban.

„A DVSC a BL-szereplés után indult el lefelé a lejtőn és ennek a folyamatnak az első osztályból kiesés lett a vége” – mondta a polgármester. Úgy emlékszik, hogy a korábbi főtulajdonos, Szima Gábor túl sok pénzt vett ki a klubból. Az akkor még csak 26 százalékos tulajdonrésszel rendelkező önkormányzat a rá eső bevételt bár felvette, de azt azonnal visszaforgatta a klubba.