Krisztina
16 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Kétszeres magyar bajnok edzőt igazolt a Kisvárda

2020.07.08. 11:46

Supka Attilát nevezték ki a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kisvárda új vezetőedzőjévé, írja az MTI. A soproni születésű szakember Bódog Tamás helyét veszi át a kispadon, aki a múlt héten vállalta el a Budapest Honvéd irányítását.

A klub honlapja azt írja, Supka Attilát csak később mutatják be hivatalosan, de az edző már megkezdte a csapat keretének feltérképezését és a korábbi mérkőzések elemzését. Hamarosan megérkezik Kisvárdára, és jövő kedden kezdi meg a felkészülését a következő szezonra, amely a kisvárdaiak harmadik idénye lesz az első osztályban.

Supka Attila eddigi legnagyobb edzői sikereit Debrecenben érte el, ahol 2005-ben és 2006-ban is bajnok lett, illetve a Szuperkupát is megnyerte. A DVSC mellett dolgozott többek között a Honvéd és a Zalaegerszeg vezetőedzőjeként is. Legutóbb a Szombathelyi Haladás edzője volt a másodosztályban.

Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója az M1 csatornának elárulta, hogy Bódog Tamás távozása után először spanyol-portugál vonalon indultak el és volt is olyan portugál jelölt, akivel előrehaladott tárgyalásokat folytattak,

de végül olyan véleménykülönbségek merültek fel, amelyek meghiúsították a megállapodást.

A sportigazgató elmondta, Supka Attila korábban a Debrecennél és a Honvédnál is komoly sikereket ért el, majd hozzátette, kompromisszumkész, együttműködő edző, aki megértette a klub elvárásait. Ezen felül George Hemingway, a Honvéd korábbi tulajdonosa is biztosította őt arról, hogy a szakember megbízható, és - ami a Kisvárda számára nagyon fontos - az utánpótláskorú játékosokra is figyel, adott esetben a képzésükben is segít.

„Attila nemcsak a vezetőedzői szerepet vállalja, hanem a klubunk teljes működésében részt fog venni” – mondta Révész, és arról is beszélt, hogy a következő szezonban is szeretnének előrelépni, a csapattal szemben elvárás, hogy a bennmaradást korábban biztosítsa be, mint az elmúlt két évben. A Kisvárda az előző szezonban a nyolcadik helyen végzett.