Krisztina
16 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

A francia futball kiugrott az ablakon, de puhára esett

GettyImages-1206593030
2020.07.15. 20:43
Franciaország az elsők között állította le labdarúgó bajnokságát, utólag nézve viszont nem sok követője akadt. A 19/20-as idény idő előtti lezárásával óriási gazdasági csapásnak tették ki magukat és a szomszédok feléledését látva versenyhátrányba is kerülhetnek. Mentőbóják viszont akadnak.

A francia futball koronavírusra adott reakciójának megértéséhez először érdemes átvenni egy rövid kronológiát:

  • Edouard Philippe francia miniszterelnök április 28-án bejelenti, hogy az 5000 főnél nagyobb rendezvények, beleértve a nagyobb sportesemények nem folytatódhatnak szeptembernél előbb. 
  • Még aznap este Noel Le Graet, a Francia Labdarúgó Szövetség vezetője elhinti, hogy „nincs tovább, vége van”. Másnap lefújnak minden amatőr bajnokságot.
  • Április 30-án a profi bajnokságokat szervező Francia Labdarúgó Liga megszavazza a bajnokság lefújását. A pontszám/fordulós-számítás alapján bajnok a Paris Saint-Germain, második a Marseille, harmadik a Rennes. A Toulouse és az Amiens kiesik, a 17. helyezett Nimes-nek viszont nem kell osztályozót játszania. Ennek megfelelően a másodosztályból is csak két csapat jut fel (Lorient, Lens).
  • Június elején a francia Legfelsőbb Bíróság befejezettnek tekinti a bajnokságot, viszont felfüggeszti a kieséseket és visszadobja az ügyet a Ligának: előbb döntsék el, hogy a következő szezonban 20 vagy 22 csapatos lesz-e a bajnokság.
  • A Liga közgyűlése megszavazza, hogy maradnak 20 csapatnál. A Toulouse és az Amiens kiesik.

Hatalmas károk

A francia bajnokság leállásából fakadó veszteséget a szakértők 500 millió euróra becsülik. Az összegben nincs konszenzus, a becslések aszerint változtak, ki mennyire volt érintett a rendkívüli helyzetben. Jellemzően egy labdarúgó klubnak három fő bevételi forrása van:  televíziós jogdíjak, kereskedelmi és szponzori bevételek, valamint a meccsnapi eladásból fakadó bevételek

Ehhez jöhetnek hozzá egyéb támogatási formák (mondjuk adóbefizetésekből visszacsurgatott állami juttatások) és a játékosok adásvételéből származó bevételi többlet (már ha keletkezik olyan). A legnagyobb lyuk a klubok televíziós díjakból befolyó bevételeiben keletkezett. A tévés díjak aránya Franciaországban átlagosan 60%-át teszi ki egy klub bevételének, a mezőny kitettsége elég magas. Az eddigi jogtulajdonosok megosztva a Canal+ és a beIN Sport médiacsoportok voltak, melyek a koronavírus okozta leálláskor jelezték, amennyiben befejezik a bajnokságot, ne is számítsanak arra, hogy a meg nem rendezett mérkőzésekért bármit is ki fognak fizetni.

Normál esetben közel 100 millió eurós összeget kellett volna befizetniük a szezon hátralevő részére, végül megállapodtak abban, hogy 48 millió eurót dobnak még be. A tévés pénzeket egyszerre osztják vissza méltányossági és teljesítménybeli kritériumok szerint, a PSG nagyjából 3,5-szer többet kap, mint egy kiesőjelölt csapat, így a rendszer miatt a nagy klubok szenvedték el a legnagyobb kiesést.

Jelentős még a kereskedelmi bevételek elapadása, mely Franciaországban 15 százalék körül mozog. Itt is klubonként eltér az arány, de a tendencia ugyanaz volt: a leállással a szponzor megállapodása jelentősen leértékelődött, nem kapott annyi láthatóságot, miközben a saját kereskedelmi tevékenységében is elsorvadtak a bevételeik. Válságban a vállalatok hajlamosak először a kommunikációs és szponzori kiadásokat felülvizsgálni, Franciaországban három út közül választhattak: a kisebb cégek felbontották szerződéseiket (a Bordeaux főszponzora ki is vonult), a nagyok kitartottak, a közepesek viszont fogcsikorgatva előre bocsátották: folytatni fogják, de újra fogják tárgyalni a feltételeket. Egy Paris Saint-Germain, amely összesen harminc nagyobb kereskedelmi partnerrel áll kapcsolatban, nem szenvedett akkora ütést, mint egy Nantes, ahol a szponzorok több százan képviseltetik magukat a régióból, és nyolcvan százalékuk kis- és középvállalkozás. 

Nyilvánvaló kiesést jelent a meccsnapi bevétel - igaz, ezt zárt kapus meccseken is bukták volna. A klubok így öt hazai meccs bevételének inthettek búcsút, ami negyedéves viszonylatban fontos, de előbbi bevételi pillérekhez képest a meccsjegy-értékesítés az átlagos bevétel tíz százalékát teszi, ezért nem halálos seb a harcban.

Ami az átigazolásokból befolyt összegeket illeti, a francia bajnokság vakfoltba került. A játékosok nem lépnek pályára, a pillanatnyi formájuk nehezebben felmérhető, sőt, az eltolódott európai bajnokságok miatt az átigazolási időszakok is csúsznak, ezért kereskedni sem lehet a szomszédokkal. A Francia Labdarúgó Liga ennek áthidalására egy belső átigazolási ablakot nyitott meg június 8. és július 8. között: francia adhatott el franciának, de kifelé már nem. Utólag nézve kozmetikázásra volt elég.

Hosszú távú, közvetett hatások

Ugyan nem a leállás közvetlen hatása, de a francia bajnokság komoly leértékelődésen mehet keresztül a nemzetközi kupaszereplést meghatározó UEFA-koefficiensek terén. Az elmúlt öt év európai sportteljesítményét nézve a francia klubok a rangsor ötödik helyén állnak, az elmúlt két évben viszont romlott a tendencia. Tavaly a portugál klubok is jobban szerepeltek a franciáknál, míg idén felzárkózott Skócia és Hollandia is (a pontszám a 2019. márciusi állapotot mutatja). Az összesített listán Franciaország 56 915 ponttal légüres térben mozog, az 5. helyük közelebb van a 6. helyezett Portugáliához (49 449) mint a 4. nemzetnek számító Olaszországhoz (68 367). Ha a PSG vagy a Lyon hamar kiesne az augusztusi Bajnokok Ligája-tornán (az Európa Ligában már márciusra kihullottak a francia csapatok), a pénzügyi lehetőségeitől beszűkült francia mezőny lejjebb csúszhat a versenyképességi rangsorban.

Hosszabb távon nehezen felmérhető hatás a meccslátogatás. Más nemzeteknél jelenleg szigorú egészségügyi intézkedések mellett folynak a bajnokságok, de egyelőre nem tudni, hogy a zárt kapus meccsek mennyire szoktatják el a nézőket a későbbi meccslátogatástól. Az egyik forgatókönyv szerint az emberek – a kijárási korlátozások feloldása utáni módon – be akarják majd pótolni a kihagyott időt, és még nagyobb számban fognak kilátogatni, a pesszimista verzió szerint a bajnokság legkorábban ősszel tud ismét elindulni, amikor egy második hullám veszélye is fennáll, így ha lehetőség is nyílik kilátogatni, akkor lehet, hogy az óvatosság visszatartja a nézőket.

Szintén közvetett hatás lehet a közvetítési díjak lufijának leeresztése. Mivel jelenleg nincsenek francia meccsek, ezért a televíziós versenyben láthatatlan a bajnokság, a francia foci iránt az utóbbi években nagyobb érdeklődést mutató ázsiai piac viszont a karantén alatt is kereste a még futó (pl. fehérorosz, koreai) bajnokságokat. A kereslet tehát elmozdult a kínálat felé. Kérdés, hogy a közönség mekkora arányban talál vissza a Ligue1-hez, és annak milyen hatása lesz hosszú távon a közvetítési díjak alakulására.

Hatalmi acsarkodás

A gazdasági kár jelentős, de akkor miért hoztak Franciaországban ilyen horderejű döntést? Ennek megértéséhez érdemes az akkori állapotokra pillantani. A kormány április 28-i bejelentéskor Franciaország:

  • 128 ezer regisztrált megbetegedéses esetnél tartott, 
  • ebből nagyjából 60 ezer volt aktív eset 
  • addigra 23 600 elhalálozásról számoltak be. 

A helyzet tehát nem volt fényes, ráadásul romló szakaszban járt. Az olaszországi borzalmas számoktól alig voltak lemaradva, és a közvélemény is pesszimistább volt a kormányzati intézkedésekkel szemben, ezért adta magát a helyzet, hogy kritikus helyzetben kritikus döntésre van szükség.  Azóta viszont egyik indikátor sem mozdult el brutális módon. Mindenhol nőttek a számok, de közel sem akkora mértékben, mint az azt megelőző hónapban. A cikk megírásának napján 168 ezer regisztrált esetről, 61 ezer aktív megbetegedésről számoltak be és összesen 29 920 halálesetet jegyeztek fel. 

Nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg, hogy a döntésre egy konkrét koronavírusos eset is rányomhatta bélyegét: április 24-én derült ki, hogy Junior Sambia, a Montpellier játékosa koronavírusos megbetegedés miatt  lélegeztetőgépre került. A játékosok szakszervezete (UNFP) másnap közölte, tízesével fogadják az aggódó játékosok hívásait és többük véleményét tolmácsolva nem támogatják az újraindulást, amíg jelentősen nem javul a helyzet.

A kormányzatot azért éri kritika, mert az újrakezdés legkorábbi időpontját szeptemberre téve nem sok lehetőséget hagytak a liga vagy a szövetség döntéshozóinak. A döntési kényszerben alig maradt opciójuk: vagy várnak szeptemberig, amikorra lehetetlen előre látni, hogy milyen lesz az egészségügyi helyzet, vagy zárt kapus mérkőzéseket szerveznek (ezt a szurkolói közösség egyöntetűen utasította vissza és az egészségügyi beszámolók ekkor még óva intettek attól, hogy csoportos találkozókba verődjenek, nemhogy edzéseket szervezzenek). Maradt a végső megoldás, a lefújás. A döntés fogadtatása aszerint változott, ki-milyen pozícióban találta magát. 

  • a szerencsésebbek (PSG, Marseille, Rennes, Lille, a feljutó Lens, Lorient) üdvözölték a liga bölcs, átgondolt, az emberek egészségügyi szempontjait szem előtt tartó döntését, 
  • a középmezőny többsége (Monaco, Reims, Montpellier) alárendelte magát a központi akaratnak, 
  • a pórul jártak (a 7. helyen zárt és ezzel az európai szereplést elbukó Lyon, a kieső Amiens, Toulouse) viszont farkast kiáltottak: fellebbezések, üzengetések és médiakirohanások sora indult.

Utóbbi éllovasa volt Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke, aki még a kormányzati bejelentés másnapján is az UEFA által lebegtetett play-off rendszeréhez hasonló tervezetet nyújtott be, ám azt a Liga lesöpörte az asztalról. Elterjedt, hogy a liga testületi ülésein mások füle hallatára mindenféle palimadárnak csúfolták egymást a Marseille elnökével, és többször is erősen beleállt a francia liga két elnökébe, akik szerinte lábon lőtték a francia klubokat és eltörpülnek az olyan erős kezű és magabiztos vezetők mellett, mint a Spanyolországban hasonló tisztséget betöltő Javier Tebas. 

Aulast lehet vádolni azzal, hogy maga felé hajlik a keze és rossz vesztesként viselkedik, érvelése mégsem idealisztikus. Pont azt az utat javasolja, amit a másik négy szomszéd véghez vitt, amivel nemcsak a saját csapata, de a bajnokság sem szenvedett volna akkora anyagi kárt. Igaz, a segítség már úton van.

Mentőcsomag és takarékoskodás

Szép dolog az egészségügyi szempontoknak prioritást adni a gazdaságiakkal szemben, de mi jön ezután, kérdezték sokan a klubok oldaláról. A pirula azért is volt keserű, mert a lefújás pillanatában egy szó sem esett arról, milyen konkrét pénzügyi mankókhoz fognak tudni hozzájutni. Most úgy néz ki, két mentőháló is lesz alattuk.

Az egyik a francia kormány által még a válság kezelésére bedobott államilag garantált kölcsön (PGE – pret garanti par l’état), amely által a gazdasági szereplők nagy összegű hitelhez folyamodhatnak és rugalmas futamidő szerint törleszthetnek. A Liga élt is vele: 225 millió eurót vett fel, (a Lyon önmagában még további 90 millióhoz folyamodott) amit az első- és másodosztályú klubok között osztott szét.

Mivel kölcsönről van szó és nem egyoldalú támogatási formáról, fedezetnek is kellett lennie. Ezt a liga a televíziós díjakból fogja visszaforgatni: az eddigi jogtulajdonos Canal+ azért is vonult ki gyorsan a leállás után, mert a következő ciklusban már nem érintett a kérdésben. Korábban ugyanis a Mediapro nevű média-konzorcium happolta el előlük a Ligue 1 közvetítési jogait. A liciten az előző időszak 726 millió eurós megállapodását lőtték túl közel hatvan százalékkal, így a Liga kasszájába ősztől (pontosabban: a következő szezontól) évi 1,12 milliárd euro fog befolyni. A bevételnövekményből évente fognak lecsippenteni a hitel törlesztéséhez.

Amivel csak annyi a gond, hogy eddig az volt a mondás, a francia bajnokság végre megerősödhet, a klubok emelni tudnak a béreken, tovább tarthatják maguknál a gyorsan kiröppenő tehetségeiket - ehhez képest az új szerződéssel most lyukakat fognak betömni.

Mélyebben vizsgálva, a Ligue 1 leállása egy morális kérdésről (játékosok vs. pénz), a hatalom reakciójáról és a nyomás alatt meghozott döntések láncolatáról szólt. A rendkívüli helyzet olyan kérdéseket vetett fel, amelyeket korábban senki nem tett fel magának. Kinek a dolga leállítani rendkívüli helyzetben a bajnokságot? Kinek a dolga dönteni róla? Ki vállalja a felelősséget, ha folytatják a bajnokságot és valami félrecsúszik? Lehet-e szembe menni egy központilag meghozott döntéssel?  Ezen a meccsen pedig az nyert, aki – rossz focis sztereotípiával zárva - a hatalmát rákényszerítette a másikra. 

(Borítókép: Rendőrök a  Parc des Princes  stadion előtt 2020. március 11-én. Fotó:  Xavier Laine /  Getty Images)