Jusztina
12 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Szoboszlai: Egy angol vagy német ajánlat elől sem ugranék félre

AJO 7012
2020.07.16. 22:03
A Red Bull Salzburg 19 éves magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik tökéletes szezont zárt, osztrák bajnok és kupagyőztes lett, és az év futballistájának is megválasztották. Ezek után nem csoda, hogy sorban állnak érte a nagy klubok. A magyar szurkolókat most alighanem az a kérdés érdekli leginkább, hogy hol folytatja pályafutását. Az idényéről és a lehetséges célpontjairól is beszélgettünk vele.

A Red Bull Salzburg futballcsapatánál július végén kezdődik a felkészülés a következő szezonra, de Szoboszlai Dominik még nem tudja biztosan, hogy ő is ott lesz-e az alapozásnál, ahogy az is kérdéses, játszik-e még az osztrák bajnokságban, ahol a szezon legjobbjának választották nemrég. Arra a kérdésre, hogy ősztől hol folytatja pályafutását, egyelőre nem tudott konkrét választ adni, mivel még sok a nyitott kérdés az ügyben. 

Az elmúlt napokban több olasz újságíró kész tényként tálalta, hogy az AC Milanhoz igazol, kifejezetten Ralf Rangnick kérésére, akiről úgy hírlik, hogy a csapat új edzője lesz. A Red Bull-csoport korábbi sport- és futballfejlesztési vezetője jól ismeri Szoboszlait, ennek ellenére személyesen nem beszélgettek a lehetséges klubváltásról.

Szerintem a spanyol vagy az olasz bajnokság passzolna hozzám a legjobban, de egy angol vagy német ajánlat elől sem ugranék félre. A Premier League-ben, a Serie A-ban vagy a Bundesligában játszani hatalmas dolog lenne

– válaszolta arra a kérdésre, hogy melyik ligában tudná magát leginkább elképzelni. A karrierjét érintő döntésben édesapja, Szoboszlai Zsolt, valamint menedzsere, Esterházy Mátyás tanácsaira fog leginkább hallgatni. Erről a témáról egyelőre Marco Rossi szövetségi kapitánnyal sem beszélt.

Sok szurkoló szkeptikus az olasz bajnoksággal kapcsolatban, mivel az elmúlt években a magyar játékosok nem tudtak hosszú távon megragadni a Serie A-ban, de Szoboszlai ezzel egyáltalán nem foglalkozik, ő csak arra koncentrál, hogy minél jobb teljesítményt tudjon nyújtani, bárhol is játsszon majd.

„Az a célom, hogy bebizonyítsam, ezen a szinten is megállom a helyem”

– mondta Szoboszlai, aki hogy mindezt elérje, még tovább akar fejlődni a futball minden területén, legyen szó akár a fejjátékáról, a már így is klasszis szabadrúgásairól vagy a labda elleni játékáról.

A Salzburghoz 15 évesen, 2016 nyarán igazolt, ekkor németül még egyáltalán nem, angolul pedig csak kevéssé beszélt, így az elején még a nyelvi korlátok jelentették az egyik legnagyobb akadályt. Egy év alatt megtanult németül, és így már a beilleszkedés is gyorsabban ment. 2017-től a Salzburg második csapatában, az FC Lieferingben játszott, 2018-tól pedig már az első csapat keretének tagja lett. A magyar válogatottban tavaly márciusban, a Szlovákia elleni nagyszombati Eb-selejtezőn debütált. Azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül, alapembere lett a Salzburgnak, kétszeres bajnok és kupagyőztes, és ma már az osztrák Bundesliga legértékesebb játékosának tartják.

Az elmúlt szezont új edzővel kezdte a csapata, a Borussia Mönchengladbachoz távozó Marco Rosét az amerikai Jesse Marsch váltotta a kispadon. Szoboszlai szerint két, egészen különböző stílusú edzőről van szó. Rose nagy fegyelmet követelt tőlük a pályán és azon kívül is, elvárta, hogy a lehető legmagasabb intenzitással focizzanak. Hozzá képest Marsch másfajta habitusú edző, többet beszélget a játékosokkal, akiket egyéni instrukciókkal is ellát, és egyfajta amerikai szemléletet honosított meg a klubnál.

Szoboszlainak az ősszel még nem volt garantált helye a kezdőcsapatban, a télen egy olyan időszakon is keresztülment, amikor egymás után több bajnokin is csak a kispadról szállt be. Ennek szerinte megvolt a maga oka és haszna, az edzője ekkor ezt tartotta a jó döntésnek. Az osztrák sajtóban egy kritika is megjelent róla, ami szerinte teljesen alaptalan volt, és ezért sem foglalkozott vele különösebben. Már csak azért sem, mert a Bajnokok Ligájában öt csoportmeccsen is kezdő volt, és olyan nagy csapatok ellen játszhatott, mint a Liverpool és a Napoli. Ezeken a meccseken közelről tapasztalta meg, hogy milyen magas szintet képvisel az angol és olasz bajnokság élvonala.

A téli átigazolási szezonban három fontos játékos, Erling HaalandMinamino Takumi és Marin Pongračić is elhagyta a Red Bull Salzburgot, de Szoboszlai szerint a távozásuk alapvetően nem rázta meg a csapatot, „mindenki tette a dolgát, én is a saját játékommal foglalkoztam” – mondta Szoboszlai a keret változásáról.

A koronavírus-járvány kitörése után az osztrák bajnokság is hónapokra leállt, csapatedzések sem voltak hosszú ideig, így minden játékos egy kicsit magára volt utalva. A klubtól kapott edzésterveket ő fegyelmezetten követte és teljesítette, ez az időszak főként futással és erősítéssel telt. A formában tartásban Shane Tusup is támogatta, akivel már január óta dolgoznak együtt, és erőnléti tréningekben segíti őt. Az együttműködésüknek a Salzburg részéről sem volt akadálya, nem szóltak bele, hogy kivel készül még fel a klub alkalmazottjain kívül.

A szezon második felében, főleg a koronavírus-szünet után megugrott a góljainak (8) és gólpasszainak (11) száma. Szerinte egyértelműen ez az időszak volt az, amivel sok klub érdeklődését felkeltette. Úgy véli, a formajavulása a karantén alatt végzett kemény munkának volt köszönhető, így csúcsformában fejezte be a szezont. Szoboszlai menedzsere, Esterházy Mátyás szerint akárhol is folytatja Dominik a pályafutását,

OTT A KÉPESSÉGEI ALAPJÁN KEZDŐKÉNT FOGNAK RÁ SZÁMÍTANI.

(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)