
Csúnya vége lett, hiába váltott edzőt a Watford
A már biztos ezüstérmes Manchester City simán nyert a még nem biztos bennmaradó Watford ellen a Premier League utolsó előtti fordulójában. Sterling két gólt szerzett, Foden és Laporte egyet-egyet. Ben Foster, a Watford 37 éves kapusa egy szomorú rekordot is felállított: az elmúlt 13, Manchester City elleni meccsének mindegyikén kikapott.
Itt éppen Sterling első, Walker passza után szerzett gólja látható. Ebben az idényben már 19-et szerzett, így megdöntötte a két évvel ezelőtti 18 gólos csúcsát.
A Watford a sorsdöntő, City elleni meccs előtt váltott edzőt, immár harmadszor ebben az idényben. Ezúttal Nigel Pearsont váltotta Hayden Mullins.
A nap másik Premier League meccsén a középcsapattá silányuló, az utolsó két fordulót lényegében tét nélkül játszó Arsenalt a kiesés ellen menekülő Aston Villa fogadta, és Trézéguet góljával a 27. percben a vezetést is megszerezte. Az egyiptomi középpályás az elmúlt három meccsén három gólt szerzett, éppen annyit, mint az azt megelőző harminc Premier League-meccsén összesen. Több gól nem esett.
A Premier League utolsó fordulójának mérkőzéseit vasárnap egy időben rendezik. A már búcsúzó Norwich mellett a Bournemouth, Aston Villa, Watford hármasból esik ki két csapat. A Watford az Arsenal, a Bournemouth az Everton, az Aston Villa a WHU vendége lesz. A 17., még bennmaródó helyen álló Watfornak és az Aston Villának 34-34, a Bournemouthnak 31 pontja van.
