Jeromos
9 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Nagy céljai vannak a Salzburgnak, megtartanák Szoboszlait

2020.08.02. 22:31

Az osztrák futballbajnok Salzburg 19 éves magyar középpályása, Szoboszlai Dominik elkezdte a felkészülést a következő szezonra. A csapattagok háromhetes pihenőt kaptak, szombaton viszont már megérkeztek Brambergbe, ahol hétfő este már edzőmeccset játszanak.

Augusztusra öt meccset kötött le a Salzburg - az Ajaxszal is találkoznak például -, fontos a jó alapozás, mert a klub most nem került be automatikusan a Bajnokok Ligája főtáblájára, mint egy éve, szeptember végén be kell kapcsolódniuk a BL-playoffba.

A klubnál remélik, hogy a most az edzőtábort megkezdő csapattal vághatnak neki a következő szezonnak, amelyikben komoly céljaik vannak. "Nagyon erős és stabil ez a keret" - mondta a Salzburg sportigazgatója, Christian Freund a Kronen Zeitungnak.

A jelenlegi állás szerint Oumar Solet érkezett hozzájuk Lyonból, a védő kisebb sérüléssel bajlódik, több érkezővel nem számolnak, bár a lieferingi fiókcsapattól felhozhatnak még tehetséges játékosokat. 

Szoboszlai mellett a 21 éves zambiai csatár, Patson Daka iránt van nagy érdeklődés, a klub honlapján ő írja a naplót. A szintén zambiai Mweputól sem szabadulnának meg ezen a nyáron.  A Salzburg a magyar középpályás sorsáról konkrét tárgyalást még nem folytatott, de mivel az átigazolási szezon csak október elején zárul, ez most nem is annyira meglepő.

Egy embert engedtek el, a dél-koreai Hwang Hicsant, de az ő távozását előre bekalkulálták, hiszen a Lipcséhez került. Nyolc év alatt 17 játékost igazolt át a német klub az osztrákoktól. A Lipcsének még tart a szezon, hiszen a jövő héten folytatódik a koronavírus-járvány után megszakított BL-szezon.