Eufrozina, Kende
14 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

A Chelsea-nél kötött ki Thiago Silva

2020.08.28. 13:43

Thiago Silva a Bajnokok Ligája-döntős Paris Saint-Germaintől a Chelsea labdarúgócsapatához igazolt.  A brazil védő júniusban a kitolódott idény végéig meghosszabbította a párizsiaknál lejáró szerződését, most pedig egy évre szóló megállapodást kötött a londoniakkal, plusz egyéves opcióval.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a Chelsea-hez és Frank Lampard lelkes csapatának a tagja lehetek” – nyilatkozott a 89-szeres válogatott labdarúgó, aki szeptemberben lesz 36 éves. Hozzátette: célja, hogy címeket nyerjen új együttesével.

Thiago Silva már korábban bejelentette, hogy elhagyja a PSG-t, amelyhez 2012-ben került a Milantól, de a koronavírus-járvány miatt eltolódott a szezon, és azt még befejezte csapatával.

A Chelsea „a világ futballjának egyik nagy neveként” méltatta az új szerzeményt. Marina Granovskaia igazgató úgy fogalmazott, Thiago Silva sok éve a legmagasabb szinten játszik, így nincs kétségük afelől, hogy tapasztalatával és képességeivel jól kiegészíti majd a sok fiatal tehetséget.

(MTI)