Komoly dilemma előtt Zidane, hogy rakja össze a Real Madridot

A spanyol futball-bajnokság ugyan már elkezdődik a hétvégén, a bajnoki címvédő Real Madrid még nem lép pályára. A Marca viszont már most felvázolta, milyen nehéz döntéseket kell meghoznia Zinedine Zidane-nak majd a szezonban. A védelem ugyanis adott, de egyelőre nem látszik, mit fog kezdeni a francia edző a két korosodó középpályással, a német világbajnok Toni Kroosszal, illetve a horvát aranylabdás Luka Modriccsal.

Kroos 30 éves, Modric viszont már betöltötte a 35-öt. A zsinórban három BL-győzelemben elévülhetetlen érdemeik vannak, de ki tudja, meddig képesek tartani a tempót. Most van Zidane-nak olyan középpályása, Valverde és a norvég Ödegaard is, akiket be lehetne vetni a helyükre.

A norvég korábban volt csatár is, de mostanra nem feltétlenül szervező játékos, mert az ereje és technikája is megvan ahhoz, hogy a két tizenhatos között hasznosan játsszon, és persze fontos passzokat adjon a csatároknak, helyzeteket készítsen elő. Az uruguayi Valverde is kirobbanó erőben van, őt is be lehet vetni. Az erőnléti edzők azt mondták róluk, nem veszítették el cselező készségüket, miközben látványosan megerősödtek. Egyedül Casemiro helye tűnik biztosnak.

A csatársorban is sok variációs lehetősége van Zidane-nak, az tűnik egyelőre biztosnak, hogy a center Benzema marad. Kézenfekvőnek látszana, hogy a több 100 millió euróért leigazolt Hazard és Isco legyen mellett a két szélső, de a két brazil: a még csak 19 éves Rodrygo és a 20 éves Vinicius is alkalmas lehet az improvizatív támadásokra. Hazard ráadásul madridi érkezése óta szinte folyamatosan súlygondokkal küzd, a belga válogatott edzőtáborából nem jó edzettségi állapotban tért vissza.

A két brazilt lehet cserélgetni is, mindkét oldalon hatékonyan futballoznak. Egyedül az biztos, hogy a walesi Gareth Bale-re már nem számít az edző.

A felvetések alapján tehát így nézne ki a két 4-3-3-as formációban felküldhető kezdőcsapat.

  • A rutin: Courtois - Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo - Kroos, Casemiro, Modric - Isco, Benzema, Hazard
  • A fiatalok: Courtois - Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo - Valverde, Casemiro, Ödegaard - Rodrygo, Benzema, Vinicius.

Zidane-nak nincs más dolga, minthogy megtaláljon egy stabilan védekező, agresszív letámadásra is képes, de a kapu előtt is jól működő csapatot.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Fekete-Győr András: Orbán Viktornak a Momentum a rémálma

Szerinte egy normális jogállamban a miniszterelnök már bíróság előtt állna.

tegnap, 13:43

  • Külföld
Több mint 111 millió embert fertőzött meg a koronavírus

A halálos áldozatok száma közelíti a két és fél milliót.

február 21., 07:22

  • Belföld
Búcsúzik a tél, jövő héten már kitörni készül a felhőtlen tavasz

12–18 fok is lehet.

február 21., 15:49

  • Belföld
Parragh László: Minden kamarai utazásnál fizetek az első osztályért

A kamara elnöke szerint rosszindulatú kampány folyik ellene.

február 21., 08:17

  • Belföld
Elhunyt a tizedik alkotmánybíró, Bagi István

Ő az 1990-ben alakult bírói testület tizedik halottja.

február 20., 17:33