Szalai Ádám visszakerülhet a Mainz meccskeretébe

Jan-Moritz Lichte, a német élvonalban szereplő Mainz ideiglenes vezetőedzője nem zárta ki a lehetőségét, hogy Szalai Ádám is ott legyen csapata Bayer Leverkusen elleni, szombati bajnoki mérkőzésének keretében.

A magyar válogatott csapatkapitányát több mint három hete sportszakmai indokra hivatkozva kitették a klub felnőtt keretéből, miután Achim Beierlorzer akkori vezetőedző arról tájékoztatta a játékost, hogy nem számít rá a folytatásban.

Szalai ügyéből komoly botrány alakult ki, a csapat tagjai sztrájkba léptek, megtagadták a részvételt az edzésen, ezzel vállalva szolidaritást játékostársukkal. Az edzőt ezek után néhány nappal később menesztették, a csatár ügynöke pedig két héten át napi szinten tárgyalt a Mainz vezetésével. A felek megegyeztek egymással, a játékos a múlt hét elején engedélyt kapott, hogy visszatérhet a bő kerethez.

A magyar válogatott elmúlt heti mindhárom meccsén pályára lépő középcsatár csütörtökön tért vissza klubjához, Jan-Moritz Lichte pedig délelőtt nyilatkozott vele kapcsolatban, igaz, konkrétumokat mellőzve.

Mindenkinek, aki a csapattal edz, van esélye, hogy bekerüljön a mérkőzésre nevezendők közé. A végső döntés holnap születik meg erről

– mondta a szakember.

A Mainz három forduló után pont nélkül az utolsó előtti helyen áll a tabellán.

(MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Csaknem négy év letöltendőt kapott az állatkínzó, aki három óra szenvedésre ítélte a kutyáját

A férfi engedély nélkül tartott fegyverével kétszer is meglőtte kutyáját, majd hagyta szenvedni a szerencsétlen állatot.

március 2., 12:12

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25