Katalin
-2 °C
3 °C

Megzsarolta Lewandowskit volt ügynöke, letartóztatták

2020.10.27. 10:15
Korábbi menedzsere, Cezary Kucharski 20 millió euróval próbálta megzsarolni Robert Lewandowskit, a Bayern München lengyel válogatott csatárát. A rendőrség letartóztatta a játékosügynököt, és eljárás indult ellene – írja a sportowefakty.wp.pl.

Marcin Sadus, a varsói rendőrfőkapitányság szóvivője a lengyel lapnak elmondta: Cezary Kucharskit kedden reggel a főváros környékén letartóztatták. A játékosügynök ellen több hete nyomozás folyik, a vád szerint ugyanis 20 millió euróval zsarolta Robert Lewandowskit.

A Bayern München lengyel válogatott csatára már tanúvallomást is tett, a varsói rendőrség pedig átkutatta Kucharski irodáját, ahol az ügyet befolyásoló bizonyítékokat találtak – teszi hozzá a  sportowefakty.wp.pl.  Lewandowski korábbi ügynökét kedden kihallgatják a fővárosi rendőrkapitányságon.

A lengyel lap beszámolója szerint Lewandowski és korábbi ügynöke (akivel tíz év közös munka után 2017 végén váltak el az útjaik) között immár egy éve tart a harc. Kucharski azzal vádolja a válogatott csatárt és feleségét, hogy illegálisan költötték el cégének pénzét, valamint a német médiának arról is beszámolt, hogy a Bayern München támadója adócsalást is elkövet. Lewandowski azt állítja, volt menedzsere megzsarolta, ügyvédje pedig feljelentést tett Kucharski ellen.

A Bayern München csatárát a híres játékosügynök, Pini Zahavi képviseli jelenleg.