Virgil
0 °C
3 °C

NB I: Simán nyert a Fradi a Mezőkövesd ellen

2020.11.08. 19:29
A listavezető Ferencváros magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a vendég Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának vasárnapi játéknapján, így a címvédő továbbra is veretlen a bajnoki idényben.

A kezdés után a Ferencváros ragadta magához az irányítást, de csak lehetőségekig jutott, és vezető gólja előtt közvetlen Dibusznak kellett mentenie Berecz veszélyes lövését. 

Az abból induló kontra végén viszont Nguen, majd öt perccel később Boli is eredményes volt,

így a hazaiak kedvükre átengedték a területet a kapura kevés veszélyt jelentő vendégeknek, gyors akcióikból pedig rendre zavart keltettek.

Még a szünet előtt Meszhi begyűjtötte a második sárga lapját, majd az első két találatnál gólpasszos Uzuni háromra növelte a különbséget.

A második félidő első eseményeként

Haratin büntetőjét védte Szappanos, aki percek alatt két újabb bravúrt mutatott be.

Beszorult a létszámhátrányban lévő vendégcsapat, pedig a Ferencváros visszafogott tempót diktált. A Mezőkövesd képtelen volt támadni, játékosai hamar elveszítették a labdákat, az FTC-nél viszont pontatlanok voltak a befejezések, így hiába a sok helyzet, az eredmény nem változott.

A bajnokságban a Ferencváros pályaválasztóként 58 találkozó óta nem talált legyőzőre, ebben az időszakban a 47. győzelmét aratta. A sereghajtó Mezőkövesd egymást követő hatodik fordulóban maradt nyeretlen, ezeken ötödször szenvedett vereséget.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-0 (3-0)

Groupama Aréna, 2921 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Nguen (15.), Boli (20.), Uzuni (45+1.)
sárga lap: Sigér (34.), Dvali (49.), illetve Meszhi (3.)
piros lap: Meszhi (44.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister - Sigér (Somália, 60.), Haratin (Vécsei, 60.) - Zubkov (Isael, 74.), Nguen, Uzuni (Mak, 60.) - Boli (Baturina, 74.). Edző: Szerhij Rebrov.
Mezőkövesd: Szappanos - Farkas (Vadnai, 78.), Neszterov, Jagodics, Eperjesi - Vutov (Vajda, a szünetben), Karnyicki, Meszhi, Cseri (Jurina, a szünetben) - Besirovic (Szerderov, 75.), Berecz. Edző: Kuttor Attila.