Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

Öt ok, amiért ma kijut a magyar válogatott az Eb-re

GettyImages-1132637711
2020.11.12. 15:44
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott Izland ellen lép pályára Európa-bajnoki pótselejtezőn. Az a csapat, amelyik nyer, ott lehet a jövő évre halasztott kontinenstornán. Összegyűjtöttünk öt okot, hogy ez miért a mieinknek sikerül majd.
  • mert hazai pályán játszunk

a találkozót a Puskás Arénában rendezik meg, ez a mieinknek kedvezhet. Érdekesség, hogy a magyar csapat egyébként nem szerepel rosszul a zárt kapus mérkőzéseken, erről az MLSZ készített összeállítást a hivatalos honlapján. A nemzeti tizenegy eddig mindössze hat találkozón játszott nézők nélkül (ideszámítva azt az Azerbajdzsán elleni mérkőzést, ami hivatalosan zárt kapus volt, de gyerekek ott lehettek a találkozón), a mérleg pedig pozitív: négy győzelem, egy döntetlen, egy vereség.

  • mert Szoboszlai Dominik mégis csatlakozhatott a kerethez

A 20 éves középpályás Bulgária ellen nem léphetett pályára, mert a Red Bull Salzburgnál több játékos is megfertőződött a koronavírussal. Néhány nappal ezelőtt ismét a frász kerülgette a magyar szurkolókat, de szerencsére kiderült, hogy a hat pozitív teszt fals eredményt mutatott, később mindenki negatív lett, így a klubnál engedélyezték, hogy a labdarúgók csatlakozhassanak a válogatottjukhoz.

Szoboszlai nagyon elszánt, fiatal kora ellenére vezérszerepet kaphat a mérkőzésen.

  • mert nincs sérült alapemberünk

minden jelenleg meghatározó játékosunk egészséges és ott van keretben. Mi több, Gulácsi Péter (RB Leipzig), Willi Orbán (RB Leipzig), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg) és Sallai Roland (Freiburg) is rendszeres játéklehetőséget kap a saját klubjában, és sérülése után Nagy Ádám is visszaverekedte magát a Bristol City kezdőcsapatába.

IZLANDI HIÁNYZÓ A VÍRUS MIATT

Arnór Ingvi Traustason elővigyázatosságból nincs az izlandiak keretében, miután csapatában, a svéd Malmőben kilenc játékos pozitív koronavírustesztet produkált. A jobbhátvéd Victor Pálsson léphet a helyére a középpályán. A pozíció nem újdonság a 29 éves játékosnak, hiszen jelenleg a német másodosztályban szereplő Darmstadt is középpályásként számít rá.

  • mert pluszmotiváció, hogy jövőre a Puskás Arénában is lesz Eb-meccs

bár a járványhelyzet még átírhatja a forgatókönyvet, de az eredeti tervek szerint három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt Budapesten rendeznek meg. Ha kijutunk az Eb-re, a regnáló Európa-bajnok Portugália és a világbajnok Franciaország ellen is a Puskás Arénában léphet pályára a válogatott.

Nagy tornán, hazai pályán, saját közönség előtt játszani – minden futballista erről álmodik.

A németek elleni meccset Münchenben rendeznék meg.

  • mert Izland legjobbjai sérüléssel bajlódtak az utóbbi hónapokban

Jóhan Gudmundssont (Burnley), Alfred Finnbogasont (Augsburg), Aron Gunnarssont (al-Arabi), Kári Árnasont (Víkingur Reykjavík) és Ragnar Sigurdssont (Köbenhavn) is sérülések hátráltatták az utóbbi időben. Egy esetleges hosszabbítás a jobb fizikai állapotban lévő magyar csapatnak kedvezhet.  

Ezért nyerhet Izland...

Az éremnek két oldala van, így igyekeztünk öt okok találni, amiért nem győzzük le este Izlandot. Talán a szívünk nem engedte, de ennyit nem sikerült összeszednünk.

a magyar válogatott szövetségi kapitánya is elkapta a koronavírust, így nem lehet ott a csapat közvetlen közelében. Ráadásul korábban a pályaedző Giovanni Costantino is megfertőződött, ő már az utóbbi napokban sem lehetett a csapat mellett, de a Facebookon üzent a Carpathian Brigade oldalán:

Ha a sors ellenünk van, győzni fogunk felette is – írta.

  • mert zárt kapus lesz a meccs

a fentebb említett statisztikák ellenére azért örültünk volna, ha nézők előtt rendezik meg (persze, most a járvány miatt nincs más választás) a találkozót, a világszerte ismert magyar szurkolókat pedig senkinek nem kell bemutatni. Hiányozni fognak.

EZT VÁRJUK MI

Az Index sportrovatának tippjei:

Antalics Ádám: 1–1 (tizenegyesekkel továbbjut a magyar válogatott)

Gáll András: 2–1

Huber Tamás: 1–1 (hosszabbítás után 2–1)

Ilku Miklós: 1–0

Palotai Barnabás: 2–1

Thomas Thordarson, a Síminn Sport munkatársa szerint ha Izland képes lesz a saját futballját játszani, nem kérdés, megnyerik a találkozót. Az izlandi újságíró szerint 0–2 lesz a végeredmény. 

  • mert összeszokottabbak az izlandiak

Amíg a magyar válogatott kerete vérfrissítésen esett át az utóbbi néhány évben, az izlandi válogatott gerince ugyanaz maradt. Minden bizonnyal a kezdőcsapatban kaphat szerepet a 95-szörös válogatott R. Sigurdsson, a 89-szeres Birkir Bjarnason és A. Gunnarsson, a 85-szörös Árnason, a 76-szoros J. Gudmundsson és Gylfi Sigurdsson, a 71-szeres Hannes Halldórsson (kapus) és az 59-szeres A. Finnbogason is.

Nálunk Szalai Ádám a „rangidős” a maga 66 válogatottságával, őt Nagy Ádám 41 fellépéssel követi.

Az Index ott lesz a helyszínen, élő, szöveges tudósítással jelentkezünk majd a mérkőzésről!

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
November 12., Puskás Aréna
20.45: Magyarország–Izland 

Ön szerint kijut a magyar válogatott az Európa-bajnokságra?

(Borítókép: Laszlo Szirtesi / Getty Images Hungary)